2012. szeptember 8., szombat

Fények a konyhában I. - Mosogató az ablak alatt

Házunk felújítása során kevés dologhoz ragaszkodtam annyira, mint ahhoz, hogy a konyhában a mosogató az ablak alatt legyen. Miért volt ez ennyire fontos (teszi fel magában a kérdést szakács férjem azóta is időnként)? Több szempontból is. 



1. Mosogatás közben lehet bámészkodni
Bár amikor belefogtunk a házfelújításba, még nem voltak gyerekeim, már elképzeltem, ahogy a számomra nem túl vidító foglalatosság közben nézem őket az ablakból, hogyan játszanak az udvaron. Mára ez valósággá vált, az ablakból kitűnő a rálátás a teraszra, a homokozóra és úgy egészében az egész udvarra. Persze a gyerekeken kívül nagyon sok más látnivaló is kínálkozik. Lehet gyönyörködni például a kertben  - ha vagyunk olyan szerencsések, hogy nem a szomszéd házfalára nyílik a kilátás. Másik álmom volt, hogy az ablak alatt álljon néhány tő rózsa, nos ez is valóra vált néhány év után.

Gyönyörű kilátás, gyors szellőztetés, de a Duna-partra nem praktikus:
ekkora szúnyoghálót szerintem senki nem gyárt.

2. Természetes fénynél minden jobban látszik
Még a legkisebb piszok is. A kedves kolléganők biztosan jártak már úgy legalább egyszer, hogy a mesterséges megvilágítású fürdőben felvitt nagyszerű smink a napfényre kilépve hirtelen darabossá, keménnyé, rosszabb esetben foltossá válik, pedig aztán az is volt, de a mesterséges fény - akármilyen erős is - összemosta, beolvasztotta a határokat. (Tanulság: ellenőrizni az ablak előtt egy kis piperetükörrel a smink állapotát természetes fénynél.) Szóval könnyen így járhatunk az edényekkel is. A tisztának látott üvegpohár reggelre rejtélyes módon mosogatószerfoltos lesz, a tésztafőző edényben pedig ottmaradt két erősen ragaszkodó apró tésztadarab.
Természetesen előbb-utóbb lemegy a nap, és ha nem akarjuk reggelre hagyni a vacsora maradékainak eltakarítását (én nagyon szeretek tiszta konyhára ébredni), akkor persze kénytelenek vagyunk lámpafénynél mosogatni. A legpraktikusabb, ha a közvetlenül a mosogató fölé egy jó erős, lehetőleg minél fehérebb fényű izzóval felszerelt lámpát szerelünk (amit külön is lehet kapcsolni). Ha ugyanis a lámpa csak a konyha közepén vagy esetleg még az étkező asztal fölött van elhelyezve, a mosogató elé állva tutira nem kapunk semmi fényt az esti mosogatáshoz (tapasztalat, rajta van a listámon, amit újítani szeretnék). 


3. Lehet növényeket nevelgetni az ablakban
Ideálisnak tűnik a fűszernövények ablakba, ablak elé helyezése, ezek többnyire igen fényigényesek - de lehet az bármilyen más növény is, akár egy sorozat a kisebbekből (tegyük őket egyforma kaspóba, így sokféle és egységes egyszerre), akár egy nagyobb kedvenc. A konyha levegője általában elég párás, főleg a mosogató fölött, így tehetünk oda orchideákat is, ha a lakás többi részében szárazabb a levegő. Gondoskodni kell viszont az ételek elkészítése során felszálló (sokszor zsíros) pára elszívásáról, mert a parányi zsírcseppek a levegőben keringve a legkülönbözőbb helyeken tudnak megtapadni, ragacsos, nehezen tisztítható felületet hagyva maguk után - ezt a növények biztosan nem díjazzák.


Ha a konyhafelújítás vagy építkezés abban a fázisban van, ahol az ablakok is megválaszthatók, akkor célszerű vagy bukó, vagy csúsztatható ablakot választani, esetleg ha kétszárnyú a kiszemelt ablak, akkor kifelé nyithatót. Az ablakok magassága ugyanis legtöbb esetben nagyjából egybeesik a csaptelepek magasságával, és az ablakot nem lehet a szokásos módon - befelé - kinyitni. Szintén fájdalmas és költséges tapasztalat... 


És végezetül, íme még néhány kép, inspirációul. Kattintásra galériában is megtekinthetők!







Képek forrása: pinterest.

4 megjegyzés:

  1. A konyhai ablakhoz nagyon jó megoldást láttam, az ablak alsó része nem nyitható, csak üveges, ez éppen elég a növényeknek, tárgyaknak, a nyitható rész feljebb kezdődik. Képem sajnos nincs róla.

    VálaszTörlés
  2. Szia Dorka! Valami hasonló lett végül nálunk is, az alsó része nem nyitható, és fölötte van két kis ablakszárny, hogy tavasszal tódulhasson az ember arcába az illatos friss levegő! :) A sütőtökpités bejegyzés második képénél kicsit látszik is. Ott tároljuk a fűszernövényeket, meg néhány virágot.
    Köszi, hogy írtál! :)

    VálaszTörlés
  3. Hol lehet eueket az ablakokat megvásárolni?

    VálaszTörlés
  4. Szia Dorka, hol vetted azt a konyha ablakot?

    VálaszTörlés