A paradicsom hercege + extravagáns programajánló

Ha már paradicsom szezon, akkor íme egy kis kitekintő a témában!

Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy herceg Franciaországban. Régi nemesi család sarja volt ő, akinek minden örömét a kert és a növények jelentették…leginkább a paradicsomok.

A történet pedig nagyon is igaz. Az említett úr Louis Albert de Broglie, aki idejét Párizs, és Loire-völgyi kastélya, La Bourdaisiere között ingázva tölti. Ahogy azt egy hercegtől el is várnánk, van itt a növényeken kívül mindenféle finomság, mire egy kertész csak vágyhat: fóliasátrak, üvegházak, teljesen felszerelt kültéri konyha és kültéri étkező, még ágy is, hogy akár együtt is alhasson imádott növényeivel. A herceg nem véletlenül kapta a 'Prince Tomato' (Paradicsomherceg) becenevet, hiszen konyhakertjében sokféle zöldség, fűszer és virág mellett több, mint 650 féle paradicsomot is termeszt. Bár bizonyosan nem egyedül gondozza a kertet, sem a szállodává alakított kastélyt. :)

A cikk angolul van, de nagyon sok képi illusztráció színesíti, így bárki számára élvezetes lehet.

http://theyellowtable.com/the-magical-world-of-le-prince-jardinier/

És ha esetleg szeptember 13-14-én a Loire környékén járnátok, feltétlenül látogassatok el a herceg által rendezett 16. Paradicsomfesztiválra (neki is lehet egy fesztiválja, nem?), mindössze hét euróért megnézhetitek csodaszép kertjét, és paradicsomait!

A paradicsomfesztivál kínálata

A herceg és az ő répái

Valamint weboldala:
http://www.labourdaisiere.com/

Kellemes merengést! :)

Chef szülinapja, a csónak, és a hal

Történt pedig, hogy Chef negyven éves lett idén. Nagy fába vágtam a fejszém a szomszéddal karöltve, mert titokban egy csónak készült Chef-nek, ráadásul úgy, hogy ő maga készítette közösen a szomszéddal, csak nem tudta, hogy az övé (hihi).

Nagyszerűen sikerült a meglepetés, és gyönyörű lett a csónak. Volt meglepetésbuli is meglepetésvendégekkel, szóval minden, ami kell.

Lévén pedig a csónak, mentünk a Dunának csónakázni.

Első utunk közösen

Majd a kedves ismerősök és szomszédok kezdtek pecabotokat ajándékozni nekünk, így felvettük hobbilistára a horgászatot.

Egyelőre csak a fiúknak van engedélyük, így javarészt ők pecáznak. Néha tanító jelleggel átvesszük mi is azért. Az első fogás sokáig váratott magára, végül egy koprodukció során Kisebbik Fiam fogott egy csukát.

Első fogási eredmény!

Az idő múlásával végül azt vettük észre, hogy mind a csónakázás, mind a pecázás igencsak ragadós hobbi. Az ember folyton azon kapja magát, hogy mikor is kéne menni megint a vízre. Amíg nem volt csónakunk, se pecánk, értetlenül bámultam a szomszédra, mikor mesélte, hogy napokat tölt a vízen, még ott is alszik, mikor ébren van, akkor meg pecázik. Mi a jó ebben? Hogy nem unja, csak bámulni az úszót vagy a kapásjelzőt... Nos, azóta megtapasztalhattam én is. Míg az ember figyeli az úszót/kapásjelzőt, nagyszerűen lehet agyalni mindenfélén. Összpontosítani a damil legkisebb rezgéseire, és izgulni, hogy lesz-e hal? Egy egész új, és más világ. Sosem leszek egy pecaőrült, de mostmár átérzem az élményt, a fogás élményét, a csónakázás élményét, igazán különleges és szárazföldi dolgokkal egyáltalán össze nem hasonlítható.

Node hogy visszakanyarodjak vidéki konyha blog szerepébe eztuán a hosszas bevezetés után: kérem szépen a halat meg lehet enni. És főként ha van az embernek egy Chef-je a háznál, aki történetesen tud nagyszerűen főzni, a helyzet csak nyertes lehet. Mivel a dunai halevésben viszonylag járatlanok vagyunk, tesztelünk. Melyik fűszer megy hozzá, hogyan süssük és meddig, és más olyan tényezők, amiket én nem értek.

Chef fűszerezett, én fotóztam.
Lett egy rozmaringos, ez passzolt a legkevésbé.

Lett egy kissé csípős, paprikakrémes, borsos, thai fűszeres, ez már inkább ehető volt.

És jó magyar paraszt módjára lett egy, ami mindössze sóval, borssal és fokhagymával volt ízesítve.

Hát ez lett a legfinomabb messze, mind közül. Gyönyörűen előjöttek a hal finom aromái, ízei.

Eddig a pontig nagyon hiányoztak az étrendünkből a halak. Amíg Angliában éltünk, sokkal több halat ettünk. Jóval nagyobb volt (érthetően) a választék, és igazán finom tengeri halakat sütöttünk citromos vajban, párolt zöldségekkel. Az egyik kedvenc kajám volt kint, a fish&chips-ről nem is beszélve. Sokféle szokást hazahoztunk kitről, 80%-ban el is maradtak a hagyományos magyar kaják a repertoárunkból. Sok sült-grillezett húst ettünk-eszünk még most is, sok zöldséggel. De a halat nem tudtam itthon pótolni. A panírozott halfilét mereven elutasítja a gasztroszeszélyem, a maradék opció meg marad az egyszerű bevásárló számára a pangasius, amiről meg olvasni mindenfélét, így jobbnak láttam nem enni halat egyáltalán. Időnként egy paradicsomos makréla vagy egy olajos szardínia lecsúszik, de jóval ritkábban, mint ahányszor halat kellene enni.

Talán ezt a problémánkat megoldja most ez a csónak, meg a peca. Már ha a három és ötéves gyerekeim fognak valamit. :)

Paradicsom(i) állapotok

Régóta nem írtam bejegyzést, és ennek több oka is van.
Az egyik - ami szerintem a bloghalálok elsőszámú okozója - hogy a blogírónak megszűnik létezni az a szabadideje, amit előtte a blogírásra fordított, vagy olyan szintű restanciái alakultak ki, hogy a blogírás mint olyan, egészen hátratolódott fontosságilag. Hello!
Van még egy okom, ami azért kézzelfoghatóbb, ez pedig a paleo életmód. Pontosan egy éve kezdtem el követni viszonylag szigorúan ezt a fajta étkezési és egészségmegőrzési módot, és folytatom elméletben ma is, gyakrolatilag meg kisebb-nagyobb szünetekkel. Erről készül egy külön bejegyzés, mert népszerű téma, és szánok rá időt és energiát, hogy kifejtsem a véleményem. Hamarosan.

Most viszont következzék egy update, felvevén a szálat, amit tavasszal letettem, ez pedig a paradicsomnevelés. Legutóbbi témát érintő bejegyzésem március elején kelt, azóta két nap híján pont öt hónap telt el. Első saját fogású magocskáim akkor csíráztak ki, és lelkesen figyeltem fejlődésüket. Tavaly is már megrökönyödtem azon, hogy egy icipici magocskából hogy fejlődik egy két és fél méteres paradicsomfa, de idén pont annyira nyűgöz le, ahogy tavaly. Ez a fotó kb. három hete készült, azóta folyamatosan esik az eső, és úgy megnyúltak, hogy már mindegyik túlnő a keretén. Fogalmam sincs egyelőre, hogy hogyan fogom tovább kötözgetni őket.

Az alsó fürtök szinte mind beértek már, a hűtőben várja egy nagyobb adag paradicsom, hogy a hétvégén befőzzem. Első körben egész paradicsomot fogok befőzni héj nélkül, aztán mikor úgy gondolom, hogy már van elég, akkor indul a ketchup és egyéb nyalánkságok gyártása.

Egészen elképesztő, hogy mekkorára nőnek, és még most is folyamatosan hozzák az újabb és újabb hajtásokat fent, oldalt és alul, még a paradicsomfürtök végéből is új hajtás indul ki. Van ám benne élni akarás!

Szerencsére egyelőre egészségesek, le is kopogom gyorsan. Mostanában folyamatosan a paradicsombetegségekről olvasok facebook hírfolyamomban, és olyankor árgus szemekkel figyelem az enyémeket, hogy látok-e rajtuk hasonlót. Egyelőre semmi, gyönyörűek.

Ahogy említettem, saját magról neveltem-palántáztam őket, elő is bányásztam egy képet, amikor még az ablakban voltak:

Valamikor május végén-június elején ültettem ki az első néhány palántát, amik mindjárt szét is égtek, mert nem szoktattam őket a kinti időjáráshoz. Ebből okulva a többit levittem a kert egy félárnyékos-szűrt fényes részére, és egy hétig ott edzőtáboroztak. Utána kiültettem őket, és láss csodát! Mindenféle árnyékolás nélkül is szépen fejlődtek a tűző napon. Fejlődnek még most is, szakadatlanul! Egy fontos momentum azért volt a kiültetés során. Megnyurgult palántáim magasságának nagyjából a fele föld alá került elfektetve, mivel ezek a részek legyökeresednek, és még több forrásból tudják felvenni a vizet, és a tápanyagokat. Valahogy így, ahogy a B képen is van. Meggyőződésem, hogy emiatt is erősek, és ellenállók a betegségekkel szemben.

Semmilyen vegyszeres kezelést nem alkalmaztam a nevelésük során. Kiültetés után - és azóta néhányszor - erjesztett csalánlével locsolom őket időnként. Ahogy látható, afféle bástyaként körbevettem őket büdöskével. A büdöskekerítésen belül szárított fűkaszálékkal van vastagon takarva, és nő ott mindkét ágyásban két-két tő bazsalikom és egy-egy tő snidling.

Ahogy érnek a paradicsomok, úgy sárgulnak-fáradnak el az alsó levelek, amiket le szoktam vágni annyira, hogy az alsó fürtöket teljesen érje a nap. Folyamatosan szedegettem róla a hónaljhajtásokat. Van néhány tő, amelyik nem bírt mit kezdeni a feles energiájával és egyszerűen duplán kezdte tovább hajtani a vezérszálat, afféle sziámiparadicsomként. Az elején csak megvastagodott, aztán látszott, hogy két szár össze van nőve, majd egy idő után külön útra indultak ismét.

A mostani csapadékos időben sok veteményesben elvitte a paradicsomot a paradicsomvész. Hogy az enyém miért maradt ki, nem tudom. Talán nincs vetemény a közvetlen közelemben, bár szinte minden szomszéd termeszt paradicsomot, egymástól viszonylag távol esünk (legalább ötven méter minden irányba). Viszonylag szellősen ültettem őket, így tudnak a szárak szellőzni, és kisebb a gombás fertőzés lehetősége. A mulccsal-virággal való takarás is segítségemre lehetett, mert legtöbb esetben a locsolóvízzel/esővízzel földről felcsapódó sárban lappang a gomba, és alig várja, hogy fertőzzön.

Az első jó érett paradicsomokból már fogtam is magokat. Kettévágtam őket, kivájtam a magokat, és vízbe áztattam őket három napig. Ez alatt leoldódik a felületükről a nyálkás réteg, ami nem engedi a magot a paradicsom belsejében kicsírázni. Utána leszűrtem-átmostam őket, és most néhány réteg papírtörlőn várják a végleges száradást.

Ígértem már magokat néhány utcabeli érdeklődőnek és rokonnak, nem fogok megfeledkezni rólatok! :)

Áj láv bodza!

Tombol a bodzavirág szezon! Mi már évek óta hatása alatt vagyunk. Eleinte szörpök készültek, több tíz üveg mennyiségben. Tavaly azonban egy hirtelen döntés hatására készítettem egy üveg bodzaecetet is próbaképpen. Egy kedves rácalmási ismerősöm facebook oldalán olvastam a "receptjét", aminél egyszerűbbet el sem lehet képzelni. Fogsz egy edényt, telerakod érett bodzavirággal majd csurig töltöd alma (vagy más semleges) ecettel. Két hétig hagyod érlelődni, naponta átkeverve, miközben az ecet átveszi a bodzavirág fantasztikus, aromás illatát, ízét. Két hét után leszűröd, majd jól zárható üvegekbe töltöd felhasználásig.

Ennyi. Tartósítani, forralni, befőzni nem szükséges, mert az ecet maga olyan közeget teremt, hogy nem tudnak elszaporodni benne a kórokozók.

Az idei projekt ecetügyben ott tart, hogy már leszűrhető, fogyasztható. A tavalyi próba befőttesüvegnyi után idén három litert készítettünk. A bodzaecet ezerféleképpen felhasználható, akár önmagában is alkalmazható, számos előnyös élettani hatása van. Mi leggyakrabban a nyári salátáinkat ízesítjük vele. Némi tépősaláta, rukkola, fejessaláta, friss spenótlevél adja a saláta alapját. Ízesítéshez sót, borsot, bodzaecetet, olívaolajat és mézet használunk fel. Mindenféle sült mellé remekül megy, a bodza frissességet idéző íze a fogyasztójában is ezt az érzést kelti, nyáron kellemesen hűsít, frissít. Bolondíthatjuk apróra vágott dióval, vagy keverhetjük balzsamecettel, szórhatunk rá friss bazsalikomot vagy darabolt szárított paradicsomot (vigyázat, általában intenzív sós íze van) ha mediterrán ízekre vágyunk.

(Ha rettentő mennyiségben készült, akkor akár a házi takarításhoz is használható. Mosógépben a ruhák öblítésére, szappannal hajatmosóknak hajöblítésre, de mindenféle általános takarítási feladatra is, amire eddig sima ételecetet használtunk, csak most sokkal jobb lesz az illata.)

Igazság szerint a saláta egy olyan műfaj, amiben igazán érdemes kísérletezni. Hagyjuk el a bolti előrekevert porokat, inkább mixeljünk otthon saját keveréket. A mi legrégibb ilyen keverékünk rettentő egyszerű: egy kis tálkában összekeverünk két egység olívaolajat egy egység balzsamecettel, sózzuk-borsozzuk, és jól elkeverjük, aztán mehet is a salátára. Pillanatok alatt készen van és teljesen természetes, egészséges. Persze ezt is lehet tovább bolondítani egy kis fokhagymával vagy mézzel, vagy épp a bodzaecettel.

Szörpöt is készítettünk idén bodzából, de jóval kevesebbet, mint tavaly. Három-négy liter lett a hagyományos verzióból, és kb két liter a mentás-gyömbéres verzióból. Kb. három napot álltak a virágok a cukros-citromos-citromsavas szirupban. A hétvégén ezt is eltesszük a spájzba. Leszűrjük, felforraljuk és kitisztított szörpösüvegekbe töltjük. A tavalyiak helyes kis sárga muffinkapszlikat kaptak kalapnak. :)

Ha igyekeztek, még biztosan találtok néhány szép, érett bodzavirág tányért és még elkészülhet a szuperfinom, szuperegészséges bodzaecet. Kalandra fel! :)

Egy nap az élet...

Mindössze hat nap telt el a legutóbbi bejegyzésem után, mikor megjelentek az első paradicsomhajtások.

24 órával később pedig...

Az élet szép! :)

Megkésett paradicsomvetés és tavaszi kertállapotok

Életem első saját fogású paradicsommagjai
a még bontatlan zacskóban

Mérföldkőhöz érkezett a vidékikonyha blog kérem szépen. A mai nappal elvetettem (kábé egy hónapos csúszással) életem első saját fogású paradicsommagjait. A paradicsom, amiből a magok származnak eredetileg a Növényi Diverzitás központból érkezett tavaly, január vége felé. Gyönyörű paradicsomfák lettek belőle, két-három méter magasak voltak ősz végére, hatalmas, dús paradicsomfürtökkel. A magokat úgy gyűjtöttem be, hogy egy szép, érett paradicsomból kikapartam a magokat, három napig vízben áztattam őket, hogy leoldódjon a felületükről a csírázást gátló nyálkás réteg, majd egy papírtörlőre terítve kiszárítottam őket. Végül saját készítésű papírzacskókba kerültek, és a hűvös, szellős kamrában várták további sorsukat egészen a mai napig.

Nagyjából két hete tervezem, hogy elvetem őket, és nem tudnám megmondani, hogy miért csak ma került rá sor, de a lényeg, hogy végre megtörtént! :)

Saját komposzttal kevert bio virágföldbe szórtam a magocskákat, vékony réteg földet szórtam a tetejükre, és óvatosan meglocsolgattam őket.

Végül pedig az üvegházhatás, és párásítás végett leborítottam egy átlátszó nejlonzacskóval. Ettől a kis műanyag edény mikroklímája olyan lett, mint egy bolti palántázóedényé, viszont nem került semmibe. Aztán kimentem körülnézni, hogy mi a helyzet a kertben. Szívderítő részletekre lettem figyelmes!

Virágzik a primula, amit tavaly kora tavasszal az obiban vettem cserepes növényként, majd kiültettem a júdásfa tövébe.

Előbújt itt-ott néhány krókusz is, hogy derült mosolyt csaljon a gyanútlan arra járó arcára.

Őrült módon hajtanak a nárciszok is, élvezve a napfürdőt. Remélem idén virágot is hoznak majd, mert tavaly jórészt csak levelük volt a kései hideg miatt.

Ebből még a végén egy tulipán lesz, ha minden jól megy az időjárással.

Az ősszel a sziklakertbe ültetett mini árvácskák is szépen virágoznak, illetve ha jól látom már magot is fejlesztettek, hát nem gyönyörű? :)

Hamarosan lesz egy rakás ibolya is, az utóbbi néhány évben nagyon elszaporodtak a kertben. Muszáj volt erőt venni magamon, és néhol ritkítani is őket, mert elnyomták volna néhány dísznövényemet.

Ezekből a nárciszokból már biztosan lesz virág is, bár egyelőre nem látszik túl nagynak, de ne legyek telhetetlen, legalább van rajta bimbó. 

Ez egy mandulaág, amit már csak egy meleg fuvallat választ el a virágba borulástól! A mandulák az első fák a kertben, amik virágoznak. Szám szerint négy van belőlük, fiatalabbak és idősebbek vegyesen.

Ettől konkrétan leesett az állam. Ezt a bodzabokrunkon fényképeztem, és nem ez az egyetlen ilyen bimbókupac rajta. Még sosem láttam ilyet korábban, idén viszont megfigyeltem, hogy több növényen is azonnal megjelentek a bimbók is, ahogy kibújt egy kicsi rügy. Talán az enyhe télnek köszönhető? A kékszakállon is láttam miniatűr bimbócsoportokat.

A málnasövény tövében már nyújtózkodnak a tavaly benthagyott fokhagymák. 

Ez pedig a néhány nappal ezelőtt megmetszett málna egy kis reményteli rügyecskéje. Remélem sok fincsi málna lesz az idén, ez a kedvenc gyümölcsöm!

Jópár gyönyörű százszorszép is tarkítja a füvet.

Még sikerült lencsevégre kapni a már elnyílóban lévő hóvirágokat, de a háttérben már buzgón növekszenek a mocsári gólyahír egybefüggő, hatalmas telepei. 

Szépen virágzik a mogyoró is, ezt is kipipálom.

Aztán mire visszatértem a kerti fényképezésből, addigra a kis palántázóedényem tetejére borított zacskót belülről miniatűr vízpáracseppek milliói borították be. Nagyon szorítok a paradicsommagoknak, hogy szépen, egészségesen cseperedjenek, és az első magfogásom eredménye ne legyen hiábavaló.

Amíg várom, hogy előbukkanjanak a pici csírák, kitöltöm és visszaküldöm a Nödiknek a tavalyi évre küldött magminták értékelőlapjait, hogy idén újabbakat igényelhessek tőlük!

Nálatok hogy áll a vetemény? Tervezgettek? Esetleg már el is vetettetek néhány fagytűrő magocskát a földbe? :) Nyugodtan vethető már a petrezselyem, a retek, a sárgarépa, a vöröshagyma, a borsó. Ez utóbbit érdemes szakaszosan vetni, kb. két hetes intervallumonként több ágyásba, így nem egyszerre érik, hanem folyamatosan lát el bennünket friss terméssel. Sárgarépából ültethetünk rövid és hosszú tenyészidejűeket is. A rövid tenyészidejűeket friss fogyasztásra, a hosszúakat téli vermelésre érdemes ültetni, eszerint vessük a mennyiségeket is. A vöröshagymából ha van dughagymánk, akkor azokat tegyük el, ha nincs, akkor vethetünk magot is, ez esetben idén csak dughagymáink lesznek, amiket jövőre szüretelhetünk. Petrezselyemből én mindig vetek levélzöldet is, olyat, aminek csak a levelét lehet nyírni, és mindig újra hajt. Egy sor (kb. másfél méter hosszú) petrezselyem bőségesen ellát minket egész évben friss zölddel. Répából nálunk sosincs elég, és a tavalyi növénytársításból okulva idén felváltva ültetem a sárgarépát és a vöröshagymát. A retek nálunk sosem sikerül, mindig felfalják a hangyák, mielőtt kifejlődhetnének a szép, piros gumók. 

Egyéb, aktuális kerti munkákról én mindig a Gazigazító oldalán szoktam tájékozódni, hetekre le van bontva, hogy nagyjából milyen munkák aktuálisak, mit lehet szabadföldbe vetni, mit kell palántázni, előnevelni. 

Jó kertészkedést kívánok mindenkinek!

Tanulópénz: Rusztikus padlizsánkrém

Épp ma reggel kaptam egy biokertészkedős hírlevelet, melyben arra buzdítanak, hogy már nagyon is el kell vetni a padlizsán magjait a lakásban, hogy mire májusban kiültetjük őket, már szép, akár virágzó palántánk legyen, és időben be tudjuk takarítani a gyönyörű lila gyömölcsöt.
Nem túl régóta vagyok jó barátságban a padlizsánnal, sokáig nem tudtam értékelni sem az állagát, sem az ízét. Ettem sokféle padlizsánkrémet is, de azok sem győztek meg túlságosan. Mint általában, most is Chef sietett a segítségemre. Már nem emlékszem pontosan, hogy milyen módon készítette el, annyit tudok hogy egy szelet sült hús mellé tálalt változatos grillezett zöldségeket, köztük néhány szelet padlizsánt is. Ha már ott volt előttem, kapott egy újabb esélyt, és ez alkalommal kifejezetten ízletesnek találtam. Nem tocsogott az olajban, mégsem volt száraz, inkább nagyon finom, lédús. Azóta rendszeresen fogyasztjuk a padlizsánt.

Szóval a hírlevél olvasása során vágott az elmémbe, hogy még az ősszel készítettünk egy rusztikus padlizsánkrémet, amit a blogra szántam, csak valamiért nem került fel. Most megosztom veletek, hátha kedvet kaptok a padlizsánmag vásárláshoz, és májusban már a ti kertetekben/erkélyeteken/ablakotokban is virágzó padlizsánnövénykék díszlenek. Nincs is jobb a házilag megtermelt zöldségnél!

Rusztikus padlizsánkrém pirított, fokhagymás kiflikarikán

előkészítési idő: kb. egy óra a sütéshez

5 perc a kikeveréshez

Hozzávalók:

1-2 termetes padlizsán
só
frissen őrölt bors
fokhagyma
kifli
friss kakukkfű
olívaolaj

Mielőtt nekiállnánk, muszáj megosztanom veletek még egy történetet:

Nem sokkal azután, hogy megismerkedtem Chef-fel, egy hétvégét a szüleinél töltöttünk, akik Kecskemét környékéről származnak. Nem messze tőlük lakott Chef nagypapájának a testvére, aki konyhásnéni volt egy bölcsödében, és hát valami isteni finom kajákat tudott főzni. Nem volt abban semmi olyan, amit ki tudnék emelni, mégis nagyon különleges volt. A legháziasabb ízeket tudta előcsalogatni a legegyszerűbb ételekből is, úgy, hogy az ember a tíz ujját megnyalta utána. Pöre néni maga sem tudta megmondani, mitől ilyen finomak az ételei, pedig sokszor kérdeztük. Csak őszintén és kedvesen mosolygott, elmondta, hogy hogy készül, de hiába próbáltam utána csinálni, sosem sikerült olyan finomra. A rutin, meg az évek, mondaná erre Chef. Nem tudott mondani pontos arányokat, dekákat és egyéb mennyiségeket sem, mert mindig érzésből főzött. Kezdő szakácsként rettenetesen frusztrált, ha olyan receptet kaptam vagy olvastam, amit érzésből kellett csinálni. A legjobb példa a fent említett Pöre néni szilvásgombóca volt. Elmondta, mennyi krumplit kell megfőzni, majd mikor odaért, hogy össze kell állítani a gombóctésztát, annyit mondott, hogy annyi lisztet kell hozzáadni, amennyit "felvesz". Végignéztem, mennyit vett fel, és isteni finom gombócokat ebédeltünk aznap, majd felbuzdulva másnap megpróbáltam otthon is előállítani az élményt. Nagyjából tudtam, mennyi liszt kell, de az  én krumplim csak vette, vette, vette fel a lisztet, már duplaanyit tettem bele, mint kellett volna! Gondoltam, hogy nem sok jó fog belőle kisülni (kifőni), de hát összeállítottam a gombócokat, majd megfőztem. Hááááát, frissen még csak-csak meg lehetett enni, de másnapra úgy bekeményedtek, hogy ha valakit megdobok vele, az tutira ottmarad. :)

Azóta szomszédasszonyommal - aki szintén rokonságban áll a már sajnos elhunyt Pöre nénivel - sikerült értékelhető gombócokat készítenünk, de rájöttem, hogy mennyire igaza volt a néninek. Nincs két egyforma krumpli és két egyforma liszt sem. Ahogy gyúrja az ember a tésztát, úgy ráérez, mennyi kell még bele. Ne legyen túl lágy se, meg túl kemény se. Eléggé megfoghatatlan, nem?

Ez a történet azért jutott eszembe, mert ehhez a padlizsánkrémhez sem írtam direkt mennyiségeket. Ahány ház, annyi szokás - mondják, de szerintem ugyanez igaz a padlizsánkrémre is. Ahány ház, annyiféle padlizsánkrém. Valaki turmixolja, valaki lepasszírozza, valaki így fűszerezi, valaki úgy.
Általában egy dologban egyet értenek a padlizsánkrémkészítők: a legjobb, ha valamiképpen füstöt kap a padlizsán sütés közben. Ezt úgy lehet a legjobban elérni, ha szabad tűznél (grillsütőben, tábortűznél fóliatálcán, stb) sütjük. Utána már mindenki úgy ízesíti, ahogy a legjobban szereti. Mi fokhagymásan, jó borsosan.

Elsőként a padlizsánok felületét alaposan kenjük be zsiradékkal, majd kezdjük el sütni.
Ha már kissé összeesett és láthatóan megsült, vegyük ki a sütőből. Nem baj ha megég a külső burok, azt nem használjuk fel.

Egy késsel óvatosan felvágjuk a padlizsánokat hosszában, vigyázat forró! Majd kikaparjuk a belsejét egy tálba. Ezután következik az izgalmas rész, elkezdünk fűszerezni. 1-2 padlizsánba nyomjunk legalább 3-4 gerezd fokhagymát, ha van jóféle magyar. Ha kínai, lehet hogy több kell belőle. Sózzuk meg, őröljünk rá friss borsot, majd locsoljuk meg kevés olívaolajjal, kezdetnek 1-2 evőkanál megteszi. Kavarjuk át jól. Mi nem szoktuk leturmixolni, mert szeretjük a nagyobb padlizsánízű padlizsánokat benne, és a magokkal sincsen semmi bajunk. De tegyetek belátásotok szerint.

Néhány perc múlva kavarjuk át, majd kóstoljuk meg. Addigra elolvad a só, a bors kiengedi az ízét, és a fokhagyma is elkezd dolgozni. Vizsgálgassuk, milyen az állaga. Kóstolgassuk az ízét. Sózzuk, borsozzuk, fokhagymázzuk olajozzuk még, amíg el nem érjük a tökéletes ízhatást.

Amíg dolgoznak a padlizsánkrémben a fűszerek, süssünk hozzá néhány fokhagymás, kakukkfüves kiflikarikát, amire majd jól rákanalazhatjuk a krémet.

A kiflit karikázzuk fel, és egy edényben forrósítsunk fel kevés zsiradékot. A kiflikarikákat helyezzük bele, szórjuk bele a friss kakukkfűlevélkéket némi só társaságában és süssük egyik felüket aranybarnára.

Készítsünk elő 2-3 gerezd fokhagymát vékony karikákra vágva. Ha megsült a kifli egyik fele, hajítsuk a fokhagymaszeleteket a zsiradékba. Vigyázat, a fokhagyma hamar megég! De ha minden jól megy, akkor mire megsül a kiflikarika másik fele is, szépen megpirulnak a fokhagymák is, kellemes aromát adva a zsiradéknak, amit a pirított kiflikarika szépen fel fog szívni.

Mmmmmm, az eredmény friss, ropogós, kellemesen fokhagymás aromájú szeletke a padlizsánkrém hordozásához.

Tegyünk a kiflikarikára egy kanálnyi padlizsánkrémet. Aki fokhagymaőrült, még ennek a tetejét is megspékelheti frissen vágott fokhagymával. Isteni! Reggelire, uzsonnára, a kertben üldögélve vagy társaságban nassolgatva, esetleg egy formálisabb vacsora előételeként... Mindig megállja a helyét!

Megértem a tapasztalatlan szakácsok aggodalmát. Honnan tudom, hogy mikor elég sós? Hogy mennyi bors kell még bele? Hogy elég-e a fokhagyma? A megoldás a kóstolgatás. Senki sem születik úgy, hogy fejből nyomja a Horváth Ilonát. Továbbmegyek: szerintem nem az a jó szakács, aki egy receptet végig tud követni lépésről-lépésre, grammról grammra. Pöre néni is hosszú évek rutinja után jutott el oda, hogy mindenből a legtöbbet tudta kihozni. Chef is úgy főz itthon, hogy felcsapja a hűtőajtót és megnézi mi van itthon. Kipakolja az alapanyagokat a pultra és fejben összerakja hogy mit mivel fog párosítani, hogyan ízesíti és mivel tálalja, és az eredmény mindig finom, egyedi és változatos.

Elismerem, hogy hosszú az út idáig. De szeretnék buzdítani mindenkit, aki kicsit is érdeklődik a gasztronómia tudománya iránt, hogy vegye elő kísérletező kedvét, és hozza létre saját padlizsánkrémét, ami lehet, hogy csak neki ízlik. De neki nagyon! Lehet, hogy nem fog elsőre sikerülni, másodikra már emlékszik majd, hogy az előzőnél túl sok volt a bors vagy a só, és legközelebb már óvatosabban adagol. A harmadik már biztosan tökéletes lesz!

Kísérletezésre fel! :)