Chef szülinapja, a csónak, és a hal

Történt pedig, hogy Chef negyven éves lett idén. Nagy fába vágtam a fejszém a szomszéddal karöltve, mert titokban egy csónak készült Chef-nek, ráadásul úgy, hogy ő maga készítette közösen a szomszéddal, csak nem tudta, hogy az övé (hihi).

Nagyszerűen sikerült a meglepetés, és gyönyörű lett a csónak. Volt meglepetésbuli is meglepetésvendégekkel, szóval minden, ami kell.

Lévén pedig a csónak, mentünk a Dunának csónakázni.

Első utunk közösen

Majd a kedves ismerősök és szomszédok kezdtek pecabotokat ajándékozni nekünk, így felvettük hobbilistára a horgászatot.

Egyelőre csak a fiúknak van engedélyük, így javarészt ők pecáznak. Néha tanító jelleggel átvesszük mi is azért. Az első fogás sokáig váratott magára, végül egy koprodukció során Kisebbik Fiam fogott egy csukát.

Első fogási eredmény!

Az idő múlásával végül azt vettük észre, hogy mind a csónakázás, mind a pecázás igencsak ragadós hobbi. Az ember folyton azon kapja magát, hogy mikor is kéne menni megint a vízre. Amíg nem volt csónakunk, se pecánk, értetlenül bámultam a szomszédra, mikor mesélte, hogy napokat tölt a vízen, még ott is alszik, mikor ébren van, akkor meg pecázik. Mi a jó ebben? Hogy nem unja, csak bámulni az úszót vagy a kapásjelzőt... Nos, azóta megtapasztalhattam én is. Míg az ember figyeli az úszót/kapásjelzőt, nagyszerűen lehet agyalni mindenfélén. Összpontosítani a damil legkisebb rezgéseire, és izgulni, hogy lesz-e hal? Egy egész új, és más világ. Sosem leszek egy pecaőrült, de mostmár átérzem az élményt, a fogás élményét, a csónakázás élményét, igazán különleges és szárazföldi dolgokkal egyáltalán össze nem hasonlítható.

Node hogy visszakanyarodjak vidéki konyha blog szerepébe eztuán a hosszas bevezetés után: kérem szépen a halat meg lehet enni. És főként ha van az embernek egy Chef-je a háznál, aki történetesen tud nagyszerűen főzni, a helyzet csak nyertes lehet. Mivel a dunai halevésben viszonylag járatlanok vagyunk, tesztelünk. Melyik fűszer megy hozzá, hogyan süssük és meddig, és más olyan tényezők, amiket én nem értek.

Chef fűszerezett, én fotóztam.
Lett egy rozmaringos, ez passzolt a legkevésbé.

Lett egy kissé csípős, paprikakrémes, borsos, thai fűszeres, ez már inkább ehető volt.

És jó magyar paraszt módjára lett egy, ami mindössze sóval, borssal és fokhagymával volt ízesítve.

Hát ez lett a legfinomabb messze, mind közül. Gyönyörűen előjöttek a hal finom aromái, ízei.

Eddig a pontig nagyon hiányoztak az étrendünkből a halak. Amíg Angliában éltünk, sokkal több halat ettünk. Jóval nagyobb volt (érthetően) a választék, és igazán finom tengeri halakat sütöttünk citromos vajban, párolt zöldségekkel. Az egyik kedvenc kajám volt kint, a fish&chips-ről nem is beszélve. Sokféle szokást hazahoztunk kitről, 80%-ban el is maradtak a hagyományos magyar kaják a repertoárunkból. Sok sült-grillezett húst ettünk-eszünk még most is, sok zöldséggel. De a halat nem tudtam itthon pótolni. A panírozott halfilét mereven elutasítja a gasztroszeszélyem, a maradék opció meg marad az egyszerű bevásárló számára a pangasius, amiről meg olvasni mindenfélét, így jobbnak láttam nem enni halat egyáltalán. Időnként egy paradicsomos makréla vagy egy olajos szardínia lecsúszik, de jóval ritkábban, mint ahányszor halat kellene enni.

Talán ezt a problémánkat megoldja most ez a csónak, meg a peca. Már ha a három és ötéves gyerekeim fognak valamit. :)