Ha december huszadikán még mindig nem vagy ünnepi hangulatban...

Majdnem minden évben azon kapom magam, hogy valahogy nem sikerül karácsonyi hangulatba hoznom magam. Általában kikutatom, hogy mi az oka, és legtöbbször arra jutok, hogy stresszel ez az ünnep. Lesz-e elég pénzem ajándékokra, sikerül-e olyan dolgokat választanom, amivel majd tényleg örömet okozok, hova megyünk, mikor és ki jön hozzánk, szintén mikor. Mi lesz a kaja, mit süssek.

Idén elhatároztam, hogy szép lassan fogok készülődni az ünnepre, és nem hagyom hogy stresszeljen. Minden nap csinálok valami olyat itthon, ami közelebb visz kicsivel a karácsonyhoz. Az az érzésem, hogy ahogy egyre inkább belelendülök a hangolódásba, egyre könnyebben fognak megszületni a stresszes kérdésekre az egyszerű és nagyszerű válaszaim. Mert ugye nehéz úgy ajándékot választani, hogy közben azon jár az ember esze, hogy de még ki kell takarítani, és a vasalnivaló kupacát sem akarom az ünnepek alatt nézegetni, és a munkahelyemen is mennyi gond van.

Hangolódunk! :)

A hangolódást a gyerekek adventi naptárainak előkészítésével kezdtük. Még november vége felé kiakasztottuk őket. Aztán egy másik napon felragasztottunk egy sor karácsonyi izzót a gyerekek szobájának ablakába. Megint másik napon, amikor a kéményest vártam és elhatároztam hogy aznap nem fogok dolgozni, elmentem terméseket és ágakat gyűjteni Peti kutyámmal a környékre, hogy legyen koszorúnak való. Nagyon ráértem aznap, mert a kéményes lefújta a találkát sajnos. Így viszont született a gyerekek ajtajára egy szimbolikus koszorú, az ablakra egy rém egyszerű, de nagyon látványos, az ajtó elé egy kopogtató, és még mindig maradt alapanyag ahhoz, hogy másnap elkészítsem az adventi koszorúnkat. Közben az adventi zsebecskék is feltöltődtek finomságokkal és élményekkel. Néhány napra ahelyett, hogy édességet dugtunk volna, egy lufit tettünk kis ajándékkártya kíséretében. Egyik ilyen napon usziba visszük a fiúkat, egy másikon közös mézeskalács sütés- és díszítés van betervezve, egy harmadikon pedig egész nap csak egymással foglalkozunk, játszunk. Ezen a napon tilos bárminemű háztartási munkát végezni, így némi előkészületet kíván: előre megfőzni az ebédet, kitakarítani, kimosni, kivasalni... Aznap munka szóba se jöhet! :)

A következő körben a konyha felé fogom venni az irányt, így gyűjtöttem némi inspirációt, amit most szeretnék megosztani veletek. Igyekeztem olyanokat válogatni, amelyek illenek a vidéki konyhákba, egyszerűek, könnyen elkészíthetők, nem kerülnek sokba és még különös szakértelemre sincs szükség az elkészítésükhöz. Remélem találtok benne kedvetekre valót, és főleg meg is valósítjátok azokat!

Ez a kép régi kedvencem, már évekkel ezelőtt lementettem egy "ötletek" mappába a gépemre. Talán azért is tetszik annyira, mert az elrendezés nálunk is nagyon hasonló. Ablak előtt a fehér kerámia mosogatótál, körben pult, ablakon vitrázsrúd függönnyel. A vitrázsrudat csak néhány szál tujaággal kell feldíszíteni, majd pár színben harmonizáló karácsonyi díszt belógatni róla. A mini fenyőket ezüstkupák helyett nyugodtan állítsuk cserepekbe (olyanokba, amik cserépből készültek), és ha szükségét érezzük, díszítsük még szintén harmonizáló szalaggal. Lényeg, hogy ne essünk túlzásba, és ne akarjuk az ablakba varázsolni a karácsonyfát, mert akkor még az ablakon se látunk ki! :)

Szintén a fentihez hasonló ötlet, de némileg vidámabb, színesebb. A csillagok készülhetnek filcből, vagy valódi mézeskalácsból. Nagyon tetszik a nyírfaág, ami keresztbe lett belógatva, valószínűleg a függönykarnisról, vagy felsőbb polcokról. Itt is figyeljük meg a színharmóniát, zöldek natúrral és pirossal vannak kombinálva, és kész.

Aki van oly szerencsés, hogy két nagy ablak is terpeszkedik a mosogatója fölött (vesszőparipám az ablak a mosogató fölött), az két, középre belógatott örökzöld koszorúval és két piros szalaggal dobhatja fel a látványt. Nagyon hívogató!

Ezek a kis cserepek könnyen, otthoni (kerti) alapanyagokból is elkészíthetők. Figyeljük meg, hogy a cserép valóban cserépből van, a műanyag annyira nem működik. Ha csak műanyagunk van, ültessük kaspóba, és díszítsük azt. A cserép aljára kerülhet egyszerű kavics, tetejére egy kevés földet tegyünk egy-két cm vastagságban, hogy nedvességet tudjon tartani a ráhalmozott moháknak. A közepébe állítsunk egy tobozt, és készen is vagyunk!

Még mindig a cserepeknél maradva, ez egy nagyon hasonló ötlet, csak toboz helyett gyertyák vannak középre állítva, és néhány szem piros bogyóval, illetve levendula- vagy rozmaringhajtással meg van toldva. Ilyen drótkosárkát már sok dekorációs boltban lehet kapni, de anélkül is nagyon látványos a végeredmény! Akár az ünnepi asztalra központi díszként is tehetjük.

És ha már ünnepi asztal, akkor íme néhány ötlet, amivel nem kell karácsonyig várni, hétköznapokon is feldobhatjuk vele az étkezéseket:

Egy minimál adventi koszorúnak is beillik ez a kompozíció.

Ennél egyszerűbbet el sem tudok képzelni, mégis ünnepi hangulata van!

Nem kerülünk képzavarba, ha karácsony ünneplésekor nem jácinttal idézzük máris a tavaszt. Cseréljük nyíló vagy bimbózó amarilliszre és máris nyertünk!

A tobozokat ültethetjük szépen kipolírozott, különböző méretű és formájú üvegpoharakba is. Néhány elszórt gömb, és mécses, és tökéletes az összhatás!

Ha nincs kedvünk vagy kézügyességünk bütykölni, akkor néhány színben harmoznizáló karácsonyfadísz is nagyon feldobhatja az ünnepi asztalt. 

Ha nincs hely az asztalon, az asztal fölötti csillárt is dekorálhatjuk természetes anyagokkal, belógó díszekkel, amik lehetnek csillogó gömbök, tobozok, mézeskalácsok, bogyók.

Ezzel sem kell megvárnunk a karácsonyt. Először díszítsük a zölddel és a bogyókkal a lámpát, majd karácsony napján aggassuk rá az ünnepi díszeket. 

Most pedig következzenek idei kedvenceim, a sütikoszorúk. A gyerekek adventi naptárában december 14-re van beharangozva a közös mézeskalácssütés, így valószínűleg aznap én is megpróbálok elkészíteni egyet ezek közül. A kivágott formákat díszítve vagy anélkül ragaszthatjuk össze. Ha később szeretnénk elfogyasztani, akkor a díszítő tojásfehérjehabbal ragasszuk össze, ha nem, akkor nyugodtan használjunk ragasztópisztolyt, ez utóbbi biztosan tartósabb eredményt hoz!

Csillagokból natúr

Csillagokból, porcukorral
(ha nem esszük meg és már amúgy is beragasztóztuk, lefújhatjuk műhóval is)

Hópehelyformák szalaggal egymásba fűzve

Ez biztos nem tojásfehérjével lett összeragasztva! :)

Egy példa a díszített verzióból annak, aki nagyon ráér és nagyon jó a kézügyessége.

Végezetül pedig egy színezett, díszes koszorú lépésről-lépésre. 

Mindegyik sütikoszorúra érvényes, hogy süssük át őket jó alaposan. Ha dekoráció készül belőle, akkor nem kell hogy nagyon puha legyen. Nyújtsuk a tésztát vékonyabbra, és a megszokottnál alacsonyabb hőfokon inkább szárítsuk, mint süssük.

Kedvet kaptatok valamelyikhez?

Ha készítetek hasonlókat, örömmel vennénk, ha megosztanátok őket facebook oldalunkon, hogy másokat is inspiráljatok vele! Én is megosztom veletek, ha elkészült a miénk!

Jó hangolódást és dekorálást kívánok mindenkinek!

Képek forrása: pinterest

Mama omlós diós teasüteménye

Mama és papa

Ez az egyetlen megmaradt sütireceptem anyai nagymamámtól. Bár a 'sürümeggyet' is tőle tanultam, ez egy igazi, finom teasütemény.

Alig tizenhat éves voltam, mikor mama meghalt, azt hiszem akkor még nem értékeltem kellőképp konyhai remekeit. Pedig nagyon jól főzött és sütött. Egyik nagy kedvencem volt a "meggyes karafantyú", ami amolyan piskótaszerű tészta volt, és meggybefőttet kellett a tetejére szórni. Annyit raktunk rá mindig, hogy alig látszott ki a tészta.

Rengeteg gyerekkori emlékem van róla, és a papáról is. A papa például nagyon jól játszott klarinéton és szaxofonon, még cimbalmozni is tudott. Hétvégén mikor náluk aludtunk Mezőszilason, szombat esténként gyakorta hívták "muzsikálni". Hajnalban jött haza mindig, mi pedig vasárnap reggelente zsírpapírból ettük a lakodalmas süteményeket hideg tejjel, még a dunyha alatt. Máskor meg mákos bejglit kaptunk reggelire. Esténként lavórban fürödtünk, és olajkályha melegítette a szobát. A hatalmas dunyhák alatt az ágy jéghideg volt, de ha egyszer bemelegítettük, a lábunk ujját se dugtuk ki!

Simon mama és én

Mamának eszméletlen sztorijai voltak, és kitűnő humora annak ellenére is, hogy nem volt könnyű élete. Időnként akkorákat rúgott a macskákba ha az útjában voltak, hogy két métert is arrébb repültek. Igazi falusi élet volt ott. Volt hastok az almafa alatt, volt vetemény, voltak állatok. Vágtunk csirkét, tyúkot, tömtünk kacsát, egyeltünk répát, fáról szedtük a meggyet sonkakampóra akasztott mázas bádogvödörbe. Simogattunk újszülött kisnyuszikat, sárga és fekete kiscsibéket, etettük őket a lámpa alatt tört főttojással. Mama puszta kézzel szedte nekik a csalánt a kerítés mellől. Morzsoltunk kukoricát a góréban, és minden évben szüreteltünk, daráltunk, préseltünk. Bungit építettünk a fára az unokatesókkal, hevertünk a fűben, földkupacokkal dobáltuk egymást a szomszéd kukoricásában. Vödörrel jártunk a kúthoz vízért és bádogpohárból merítettünk belőle. Friss volt és jéghideg. A kiskonyhában a sparhelt mintha folyamatosan be lett volna gyújtva. Azon melegedett a mosogatóvíz is, amit aztán a mama dolga végeztével kilendített az udvarra egy utolsó lötykölés után.

Talán nem is vettem észre, de biztosan ott szívtam magamba a vidéki élet iránt érzett szeretetet, a természetközeli élet szépségeit, és valószínűleg a házias, saját élelmiszerekből készített ételek örömét is.
Mama és papa is meghaltak már. Házukat anyukám élteti tovább, az egykori vidéki otthonból életre szóló hétvégi szenvedély lett, mesebeli, gyönyörű kerttel.

Ez az omlós, diós sütemény életem végéig el fog kísérni, ahogy a sürümeggy is, meg a többi szép emlék a mamával kapcsolatban. Nagy szeretettel gondolok rá, és nagyon hiányzik.

Mama omlós diós teasüteménye

elkészítési idő: kb. 15 perc előkészítés, kb 15 perc sütés

Hozzávalók:

380 g liszt

280 g vaj vagy zsír

140 g cukor

140 g dió

vaníliás porcukor a forgatáshoz

Az előkészítési időbe nem számoltam bele a diótörést. Utálok diót törni, de mivel van sajátunk és amúgy is rettentő drága a piacon a dióbél, hát nekiállok mindig. 

A dióbelet egy serpenyőben mindig megpirítom. Ettől sokkal gazdagabb, intenzívebb, rusztikusabb íze lesz. Akkor jó, amikor sötétbarnára pirul, majd lepereg le róla a hártyavékony héja. Kézzel óvatosan dörzsölgetve szépen lejön a nagyja, de nem szoktam tökéletes munkát végezni. Egy darálón apró szemcsésre darálom. 

A szobahőmérsékletű, lágy zsiradékot (mivel csak 200 g vajam volt itthon, a maradékot sertészsírral pótoltam) a cukorral habosra keverjük. Beleöntjük a diót és a lisztet, és finoman összedolgozzuk. A tészta habkönnyű, puha és illatos. Bemelegítjük a sütőt 170 fokra és míg felforrósodik, a hűtőben pihentetjük a tésztát. 

A kis repedésekbe forgatáskor jól beleivódik
a vaníliás porcukor, isteni.

A tepsi (tepszi, ahogy a mama hívta) aljába szilikonos sütőlemezt fektetek, mama vajjal kente ki vékonyan. Kb fél óra pihentetés után előveszem a tésztát, ami még mindig elég lágy, de jól formázható. A mama kifliket formázott belőle. Néha én is kiflit formázok, most gombócokat gyurmáztam, és enyhén kilapítottam őket, így sütés után tenyérnyi tallérok lettek belőle. 

Kb. 15 percig kell sütni, vagy addig, amíg a felszíne már kezd világosbarna lenni. Amikor kiveszem a sütőből még mindig nagyon lágy a tészta, nagyon óvatosan egy lapáttal alájuk nyúlok és rácson kihűtöm őket annyira, hogy még langyosak legyenek. Ennyi idő alatt megszilárdulnak annyira, hogy sérülés nélkül meg lehet őket forgatni a vaníliás porcukorban. Ha még langyosak, a hőtől a porcukor nagyon enyhén megolvad és egységes, opálos bevonatot képez a sütin. Tálalás előtt még szórok rá egy kis finom porcukrot. 

Hadd tegyem még hozzá a múltkori felfedezésemet, amikor is elfelejtettem időben elővenni a vajat, és a kemence szájába tettem olvadni. Nem töltött odabent többet öt percnél, szépen megolvadt, de olyan füstös aromát kapott, hogy az valami fantasztikus volt. Először megijedtem, hogy tönkrement a vaj, füstösen nem rakhatom bele. De mivel nem volt másik, hát belekevertem. A füstös íz sütés után is megmaradt benne kissé, de fantasztikusan harmonizált a pirított dió ízével, mindenkinek nagyon ízlett!

Hideg, téli délutánon egy bögre forró teával igazán lélekmelengető. Chef-fel közel négy évet töltöttünk Angliában, a fekete teát azóta tejjel isszuk. A harsány, élénk citromos teával szemben lágy, krémes ízt kapunk egy löttyintésnyi tejtől. Citromos teát már csak bundáskenyér mellé iszom, ezt a kapcsolatot még nem sikerült felülírnia az agyamnak. :)

Jó étvágyat és kellemes merengést kívánok!