Közben eltelt másfél év, tartozom ezzel a bejegyzéssel, és szeretném folytatni is a blogírást, majd azt is leírom, hogy miért.
Szóval más irányt vett az életünk. Próbálkoztunk kábé egy fél évet a gyerekprojekttel, de nem jött össze. Rettenetesen rá voltam görcsölve, Chef meg talán nem is volt meggyőződve teljesen arról, hogy ez jó ötlet, tehát nem lett bébi. Fél év után leültünk egy fesztiválon a tömegtől tisztes távolban, ahol még láttuk a bulizó embereket, és hallottuk a zenét, és megegyeztünk, hogy akkor ezt hagyjuk ennyiben. Terveket szövögettünk, hogy hogyan tovább, és miért is lesz jó, hogy maradunk négyen.
Én valamivel több, mint egy éve elhelyezkedtem egy munkahelyen, ahol számítógépes grafikusként dolgozom. Nagyon szeretem a munkám, szuper a munkahely is. Klasszak a munkatársak, és nagyon jó az elképzelés is, ami az egész cég mögé lett gondolva. Akkor indult, amikor csatlakoztam, úgyhogy az első évünk küzdős volt, de megérte, bőven van mit felmutatni, és tapasztalatokkal is bőven gazdagodtunk. Saját tapasztalatokkal, ami azért elég mélyen bevésődik, legalábbis jobban, mintha egy cégtudor coach adta volna elő. Nem mondom hogy ez a könnyebb út, de utólag ugye megszépül minden.
Szóval elérte a vidéki konyha blogot is a klasszikus blog (tetsz)halál, amikor is az embernek megszűnik az az ideje lenni, amit eddig a blogírásra fordított. Újév első napja lévén tele vagyok elhatározásokkal, miszerint több időt fordítok magamra, több időt fordítok a családomra, és többet a párkapcsolatomra, bár még nem tudom honnan fogom elvenni, mert a mókuskerék az nálunk nagyon brutális két sportoló gyerekkel. Optimizmusom valószínűleg abból is fakad, hogy december 23-a óta itthon vagyok, szépen utolértem magam a házimunkával, már csak a vasalás maradt holnapra, mielőtt harmadikán ismét nekifutunk a rutinnak. Szépen ki vagyok simulva, és azt remélem, hogy majd idén mennyi mindenre lesz majd időm.
Hogy ezt hogy oldom meg, az a jövő titka - be fogok számolni róla -, viszont az bizonyos, hogy a kiskertem ismét előtérbe fog kerülni. Az idei év a totális bionemművelés ideje volt, miszerint egyáltalán nem nyúltam a kerthez onnantól kezdve, hogy leérett az eper. A kiskert egyik harmadát átvették az átmenetileg a kertfelújítás idejére ideültetett bokraim, rózsáim és évelőim, közel felében eper van, a maradék pici részen pedig lett pár sor sárgarépa (szerintem még mindig van a földben pár), és pár tő paprika meg paradicsom. A paprika nem bírt húst fejleszteni, mert nem locsoltam, a paradicsomot pedig elvitte a paradicsomvész, mert nem kötöztem föl és amúgy is úgy benőtt mindent a gaz, hogy konkrétan derékig ért.
Néhányszor nekiálltam, hogy rendbeteszem, de a legutóbbi gazolásom eredménye amit a fűre dobáltam kábé két hónapja, még mindig ott hever a füvön. Tavaszra összeszedem persze, hogy ne sárguljon ki alatta a fű, de egyelőre nem érdekel.
A napokban gondolkodtam azon is, hogy átnézem a megmaradt magjaimat, hogy van-e bennük használható, a régieket meg kidobálom.
Februárra tervezem a paradicsommagok elvetését. Nem lesznek paradicsomfák, mint korábban, viszont lesz néhány tő sárga és piros koktélparadicsom. Annyira nem vagyok naiv, hogy tudjam: nem lesz időm befőzni üvegszámra a paradicsomokat, viszont szeretnék egész nyáron és kora ősszel friss, tőről szedett paradicsomokat enni. Szeretnék megint répát, borsót, friss fűszereket. Hiányoztak nagyon, most hogy visszagondolok.
Na és hogy honnan érkezik ismét az elszántság a folytatáshoz? Minden korábbinál közelebb sújtott le a rák a családban. Ijesztően közel van, és nem akarom, hogy ennél közelebb jöjjön. Személy szerint Székely Gyöngyvér, a bio gazdabolt vezetője, agrármérnök és biogazdálkodó nézeteit vallom, aki pedig mindent testközelből nézett végig, amikor a fia hét évesen rákos lett. Ma már 19 éves és makkegészséges. Olyannyira szuggesztíven közvetítette egyszer egy személyes találkozás alkalmával bio élelmiszerek - és főként friss, helyben termett bio élelmiszerek fogyasztásával kapcsolatos nézeteit, hogy minden szavát elhittem. Mindenkinek joga van ahhoz, hogy abban higgyen, amiben akar. Én ezt választottam, és úgy látom hogy nem szabad egy percet sem késlekedni. Folytatni kell, és az időért vívott harcban előre kell rangsorolni a kert művelését, még ha ez kívülről hobbinak is tűnik. Belülről én úgy gondolom, hogy nem egyszerű hobbi, hanem a túlélésünk, életünk egészségének megőrzésének egyik legfontosabb alapköve, és MUSZÁJ időt fordítani rá.
Ettől függetlenül nem fogok rágörcsölni. Volt olyan is, amikor egyszerűen képtelen voltam a legkisebb műanyag darabot is bedobni a kommunális kukába, és a mosószert is itthon állítottam elő a saját átszitált fahamunkból. Ez annyira rátelepedett az életemre, hogy folyamatos stresszforrást okozott ami ugye épp az ellenkezője annak, amit szeretnék elérni. Most szeretnék egy olyan állandó helyet adni az életmódváltásnak a mindennapjainkban, hogy része legyen az életünknek, de az ne ettől függjön. Biztos lesz majd, hogy gazos lesz a kert, vagy nem lesz időm egyszer-kétszer időben meglocsolni mindent, de előrébb kotortam az agyamban az biztos.
 |
| Épp megfelelő az időpont a tervezgetéshez! :) |
Aki pedig maradt velünk, vagy most csatlakozik, azoknak hello, szia, szevasztok! Folytatom a blogírást (is).
