2014. augusztus 25., hétfő

A paradicsom hercege + extravagáns programajánló

Ha már paradicsom szezon, akkor íme egy kis kitekintő a témában!

Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy herceg Franciaországban. Régi nemesi család sarja volt ő, akinek minden örömét a kert és a növények jelentették…leginkább a paradicsomok.

A történet pedig nagyon is igaz. Az említett úr Louis Albert de Broglie, aki idejét Párizs, és Loire-völgyi kastélya, La Bourdaisiere között ingázva tölti. Ahogy azt egy hercegtől el is várnánk, van itt a növényeken kívül mindenféle finomság, mire egy kertész csak vágyhat: fóliasátrak, üvegházak, teljesen felszerelt kültéri konyha és kültéri étkező, még ágy is, hogy akár együtt is alhasson imádott növényeivel. A herceg nem véletlenül kapta a 'Prince Tomato' (Paradicsomherceg) becenevet, hiszen konyhakertjében sokféle zöldség, fűszer és virág mellett több, mint 650 féle paradicsomot is termeszt. Bár bizonyosan nem egyedül gondozza a kertet, sem a szállodává alakított kastélyt. :)

A cikk angolul van, de nagyon sok képi illusztráció színesíti, így bárki számára élvezetes lehet.

http://theyellowtable.com/the-magical-world-of-le-prince-jardinier/

És ha esetleg szeptember 13-14-én a Loire környékén járnátok, feltétlenül látogassatok el a herceg által rendezett 16. Paradicsomfesztiválra (neki is lehet egy fesztiválja, nem?), mindössze hét euróért megnézhetitek csodaszép kertjét, és paradicsomait!

A paradicsomfesztivál kínálata

A herceg és az ő répái

Valamint weboldala:
http://www.labourdaisiere.com/

Kellemes merengést! :)

2014. augusztus 1., péntek

Chef szülinapja, a csónak, és a hal

Történt pedig, hogy Chef negyven éves lett idén. Nagy fába vágtam a fejszém a szomszéddal karöltve, mert titokban egy csónak készült Chef-nek, ráadásul úgy, hogy ő maga készítette közösen a szomszéddal, csak nem tudta, hogy az övé (hihi).



Nagyszerűen sikerült a meglepetés, és gyönyörű lett a csónak. Volt meglepetésbuli is meglepetésvendégekkel, szóval minden, ami kell.




Lévén pedig a csónak, mentünk a Dunának csónakázni.

Első utunk közösen
Majd a kedves ismerősök és szomszédok kezdtek pecabotokat ajándékozni nekünk, így felvettük hobbilistára a horgászatot.

Egyelőre csak a fiúknak van engedélyük, így javarészt ők pecáznak. Néha tanító jelleggel átvesszük mi is azért. Az első fogás sokáig váratott magára, végül egy koprodukció során Kisebbik Fiam fogott egy csukát.

Első fogási eredmény!
Az idő múlásával végül azt vettük észre, hogy mind a csónakázás, mind a pecázás igencsak ragadós hobbi. Az ember folyton azon kapja magát, hogy mikor is kéne menni megint a vízre. Amíg nem volt csónakunk, se pecánk, értetlenül bámultam a szomszédra, mikor mesélte, hogy napokat tölt a vízen, még ott is alszik, mikor ébren van, akkor meg pecázik. Mi a jó ebben? Hogy nem unja, csak bámulni az úszót vagy a kapásjelzőt... Nos, azóta megtapasztalhattam én is. Míg az ember figyeli az úszót/kapásjelzőt, nagyszerűen lehet agyalni mindenfélén. Összpontosítani a damil legkisebb rezgéseire, és izgulni, hogy lesz-e hal? Egy egész új, és más világ. Sosem leszek egy pecaőrült, de mostmár átérzem az élményt, a fogás élményét, a csónakázás élményét, igazán különleges és szárazföldi dolgokkal egyáltalán össze nem hasonlítható.

Node hogy visszakanyarodjak vidéki konyha blog szerepébe eztuán a hosszas bevezetés után: kérem szépen a halat meg lehet enni. És főként ha van az embernek egy Chef-je a háznál, aki történetesen tud nagyszerűen főzni, a helyzet csak nyertes lehet. Mivel a dunai halevésben viszonylag járatlanok vagyunk, tesztelünk. Melyik fűszer megy hozzá, hogyan süssük és meddig, és más olyan tényezők, amiket én nem értek.

Chef fűszerezett, én fotóztam.
Lett egy rozmaringos, ez passzolt a legkevésbé.


Lett egy kissé csípős, paprikakrémes, borsos, thai fűszeres, ez már inkább ehető volt.


És jó magyar paraszt módjára lett egy, ami mindössze sóval, borssal és fokhagymával volt ízesítve.


Hát ez lett a legfinomabb messze, mind közül. Gyönyörűen előjöttek a hal finom aromái, ízei.

Eddig a pontig nagyon hiányoztak az étrendünkből a halak. Amíg Angliában éltünk, sokkal több halat ettünk. Jóval nagyobb volt (érthetően) a választék, és igazán finom tengeri halakat sütöttünk citromos vajban, párolt zöldségekkel. Az egyik kedvenc kajám volt kint, a fish&chips-ről nem is beszélve. Sokféle szokást hazahoztunk kitről, 80%-ban el is maradtak a hagyományos magyar kaják a repertoárunkból. Sok sült-grillezett húst ettünk-eszünk még most is, sok zöldséggel. De a halat nem tudtam itthon pótolni. A panírozott halfilét mereven elutasítja a gasztroszeszélyem, a maradék opció meg marad az egyszerű bevásárló számára a pangasius, amiről meg olvasni mindenfélét, így jobbnak láttam nem enni halat egyáltalán. Időnként egy paradicsomos makréla vagy egy olajos szardínia lecsúszik, de jóval ritkábban, mint ahányszor halat kellene enni.

Talán ezt a problémánkat megoldja most ez a csónak, meg a peca. Már ha a három és ötéves gyerekeim fognak valamit. :)

Paradicsom(i) állapotok

Régóta nem írtam bejegyzést, és ennek több oka is van.
Az egyik - ami szerintem a bloghalálok elsőszámú okozója - hogy a blogírónak megszűnik létezni az a szabadideje, amit előtte a blogírásra fordított, vagy olyan szintű restanciái alakultak ki, hogy a blogírás mint olyan, egészen hátratolódott fontosságilag. Hello!
Van még egy okom, ami azért kézzelfoghatóbb, ez pedig a paleo életmód. Pontosan egy éve kezdtem el követni viszonylag szigorúan ezt a fajta étkezési és egészségmegőrzési módot, és folytatom elméletben ma is, gyakrolatilag meg kisebb-nagyobb szünetekkel. Erről készül egy külön bejegyzés, mert népszerű téma, és szánok rá időt és energiát, hogy kifejtsem a véleményem. Hamarosan.

Most viszont következzék egy update, felvevén a szálat, amit tavasszal letettem, ez pedig a paradicsomnevelés. Legutóbbi témát érintő bejegyzésem március elején kelt, azóta két nap híján pont öt hónap telt el. Első saját fogású magocskáim akkor csíráztak ki, és lelkesen figyeltem fejlődésüket. Tavaly is már megrökönyödtem azon, hogy egy icipici magocskából hogy fejlődik egy két és fél méteres paradicsomfa, de idén pont annyira nyűgöz le, ahogy tavaly. Ez a fotó kb. három hete készült, azóta folyamatosan esik az eső, és úgy megnyúltak, hogy már mindegyik túlnő a keretén. Fogalmam sincs egyelőre, hogy hogyan fogom tovább kötözgetni őket.


Az alsó fürtök szinte mind beértek már, a hűtőben várja egy nagyobb adag paradicsom, hogy a hétvégén befőzzem. Első körben egész paradicsomot fogok befőzni héj nélkül, aztán mikor úgy gondolom, hogy már van elég, akkor indul a ketchup és egyéb nyalánkságok gyártása.


Egészen elképesztő, hogy mekkorára nőnek, és még most is folyamatosan hozzák az újabb és újabb hajtásokat fent, oldalt és alul, még a paradicsomfürtök végéből is új hajtás indul ki. Van ám benne élni akarás!


Szerencsére egyelőre egészségesek, le is kopogom gyorsan. Mostanában folyamatosan a paradicsombetegségekről olvasok facebook hírfolyamomban, és olyankor árgus szemekkel figyelem az enyémeket, hogy látok-e rajtuk hasonlót. Egyelőre semmi, gyönyörűek.

Ahogy említettem, saját magról neveltem-palántáztam őket, elő is bányásztam egy képet, amikor még az ablakban voltak:


Valamikor május végén-június elején ültettem ki az első néhány palántát, amik mindjárt szét is égtek, mert nem szoktattam őket a kinti időjáráshoz. Ebből okulva a többit levittem a kert egy félárnyékos-szűrt fényes részére, és egy hétig ott edzőtáboroztak. Utána kiültettem őket, és láss csodát! Mindenféle árnyékolás nélkül is szépen fejlődtek a tűző napon. Fejlődnek még most is, szakadatlanul! Egy fontos momentum azért volt a kiültetés során. Megnyurgult palántáim magasságának nagyjából a fele föld alá került elfektetve, mivel ezek a részek legyökeresednek, és még több forrásból tudják felvenni a vizet, és a tápanyagokat. Valahogy így, ahogy a B képen is van. Meggyőződésem, hogy emiatt is erősek, és ellenállók a betegségekkel szemben.



Semmilyen vegyszeres kezelést nem alkalmaztam a nevelésük során. Kiültetés után - és azóta néhányszor - erjesztett csalánlével locsolom őket időnként. Ahogy látható, afféle bástyaként körbevettem őket büdöskével. A büdöskekerítésen belül szárított fűkaszálékkal van vastagon takarva, és nő ott mindkét ágyásban két-két tő bazsalikom és egy-egy tő snidling.

Ahogy érnek a paradicsomok, úgy sárgulnak-fáradnak el az alsó levelek, amiket le szoktam vágni annyira, hogy az alsó fürtöket teljesen érje a nap. Folyamatosan szedegettem róla a hónaljhajtásokat. Van néhány tő, amelyik nem bírt mit kezdeni a feles energiájával és egyszerűen duplán kezdte tovább hajtani a vezérszálat, afféle sziámiparadicsomként. Az elején csak megvastagodott, aztán látszott, hogy két szár össze van nőve, majd egy idő után külön útra indultak ismét.

A mostani csapadékos időben sok veteményesben elvitte a paradicsomot a paradicsomvész. Hogy az enyém miért maradt ki, nem tudom. Talán nincs vetemény a közvetlen közelemben, bár szinte minden szomszéd termeszt paradicsomot, egymástól viszonylag távol esünk (legalább ötven méter minden irányba). Viszonylag szellősen ültettem őket, így tudnak a szárak szellőzni, és kisebb a gombás fertőzés lehetősége. A mulccsal-virággal való takarás is segítségemre lehetett, mert legtöbb esetben a locsolóvízzel/esővízzel földről felcsapódó sárban lappang a gomba, és alig várja, hogy fertőzzön.

Az első jó érett paradicsomokból már fogtam is magokat. Kettévágtam őket, kivájtam a magokat, és vízbe áztattam őket három napig. Ez alatt leoldódik a felületükről a nyálkás réteg, ami nem engedi a magot a paradicsom belsejében kicsírázni. Utána leszűrtem-átmostam őket, és most néhány réteg papírtörlőn várják a végleges száradást.

Ígértem már magokat néhány utcabeli érdeklődőnek és rokonnak, nem fogok megfeledkezni rólatok! :)