Off-téma, de igazából mégse - avagy minden mindennel összefügg

Előre elnézést szeretnék kérni tőletek, de ez most egy hosszú panaszáradat lesz. Olyan kérdéseket fogok végiggondolni félhangosan, írásban, amik régóta foglalkoztatnak, és amik mostanában túlságosan nyomasztanak. Talán segít, ha kiírom magamból! :)

Részben miatta.

A hétvégén egyik barátunk negyvenedik meglepetés szülinapi buliján vettünk részt. Még mielőtt táncos kedvünk kerekedett néhány pálinkától és némi pezsgőtől, két barátnőmmel a kapuzárási pánikról beszélgettünk, ami a korosztályunkon végigsöpör. Mindenkinél máshogy tör utat ez a dolog. Valakiben a szabadságvágy buzog és ismét huszonéves lenne, hegyet mászna és hátizsákkal járná körbe a világot, egy másik a soha be nem teljesült nagybetűs szerelemre vágyik, egy harmadik szexuálisan túlfűtött... de van még sok példa. Én gyereket akarok. És amikor ezt mondom, akkor mindenkinek kikerekedik a szeme, hogy normális vagyok??? És miért?

Azért, mert nem akarok dolgozni, és az állam csecsén szeretnék élősködni. Ez így elég kisebbséginek hangzik, de meg van rá az okom, azaz megvannak az okaim, mert több is van. Nagyon sok. A legfontosabb, hogy nincs rá időm, hogy a gyerekeimmel, a családommal foglalkozzak. Talán kissé zavarosnak tűnhet az okfejtés, hiszen mitől is lehetne több időm, ha újabb csöppség érkezik a családba? Átmenetileg valószínűleg nem is lesz így. Ismét előszedjük a kiságyat, felszereljük a pelenkázót, éjszakázunk, etetünk és pürésítünk és a többi. De amint bekövetkezik, hogy bővül a családunk, nagycsaládosok leszünk - én pedig hanyag mozdulattal a hátam mögé fogom vetni a munkámat és minden hónapban csendben nyugtázom, ahogy Chef fizetése bruttóban és nem nettóban fog megérkezni. Ez kb annyival fog minket előrelendíteni, amennyiért én egész hónapban itthon gürizek. Félreértés ne essék, nagyon szeretem a munkámat, sikerélményem is van, és megfelelően kreatív is. Egyedül dolgozom, a magam ura vagyok és beoszthatnám a saját időmet elvileg. A gyakorlatban azonban ez nem egészen így néz ki, hiszen nekem is vannak határidőim, az ügyfeleimnek vannak nyűgjeik, jobb és rosszabb napjaik amik erősen befolyásolják, hogy mennyi időt fordítok a munkára. Egy személyben vagyok főnök és beosztott, pénzügyes, kreatív és gép. Én szerzem a munkát, de én is végzem el. Én figyelem a kiadásaimat és a bevételeimet, lavírozok. Nem könnyű, és nap végén nem úgy rakom le a tollat, hogy majd holnap folytatom, és kisétálok az irodából/gyárból. Munka után is foglalkoztat, hogy kész leszek-e, lesz-e újabb munka, ha lesz meg tudom-e megfelelő minőségben csinálni. De az időegyenleg nagy vonalakban ugyanaz, mint bárki más kisgyerekes nőtársnál, aki dolgozik. Reggel oviba, iskolába viszi a srácokat, utána melózik egész nap, majd hazajön és otthon eljátssza a többi szerepét a délutánjai során: takarítónő, szakácsnő, mosó- és vasalónő, feleség és ha tudja, bepasszírozza az anya szerepét is. Nos, az én problémám (részben) az, hogy ez utóbbiból nagyon kevésre van idő. A másik az, hogy a megkeresett pénzemért sz@rt (vagy azt se) kapok.

Tessék mosolyogni!

Talán velem van a gond, és én nem tudok megfelelően lavírozni a szerepek között, hogy minden flottul menjen, de valamelyik mindig háttérbe szorul. Ha minőségi időt töltök a gyerekeimmel, családommal, akkor pillanatokon belül felesz a kosz, a mosatlan és a vasalnivaló. Ha megfordítom a sorrendet, akkor a gyerekeim nyaggatnak folyton - hozzáteszem jogosan - hogy miért nem játszom velük? Ők most kicsik, most igénylik az együttjátszást, az együttlétet, a meseolvasásokat, a kirándulásokat, bringázásokat és Dunába kavicsdobálásokat. Ha folyton azt hallják, hogy nincs időm játszani velük, vagy hogy hagyjanak már dolgozni, vagy túl sok a dolgom, akkor egy idő után már nem is fogják kérni. Pikk-pakk felnőnek és vége, nincs több együtt töltött idő. Jönnek a barátok, a bandázás és a bulik, akkor már nem kellek. Értitek szerintem hogy mire gondolok.

A másik gondom, hogy mindemellett a rengeteg tennivaló mellett még kertet is szeretnék művelni, zöldségeket és gyümölcsöket termelni, mert amit a boltban adnak, az számomra egyenlő a katasztrófával (tisztelet a kivételnek). Szinte semmi olyat nem tudok a boltban megvenni, ami egészséges lenne. A zöldségek és gyümölcsök vegyi anyagoktól szennyesek, a húsok gyógyszermaradványoktól és hormonoktól, arról nem is beszélve, hogy szerencsétlen állatok legnagyobb része egész életében nem látta a napot. A feldolgozott, ipari cuccok pedig közismerten tele vannak nyomva adalékokkal, színezékekkel, ízfokozókkal és állagjavítókkal, a jóisten tudja még mi mindent nyomatnak beléjük. Jönnek az utánzatok, a reggeli italok a tejek helyett, a valamifölök a tejfölök helyett... Közben napvilágot látnak olyan videók és cikkek, amikben szennyes és illegális húsfeldolgozókat buktatnak le, egy másikban lejárt szavatosságú sajtokat turbóznak fel és csomagolnak újra. Lassan már nem tudjuk, hogy a telefonunk vagy a vécétisztítónk az okosabb-e, és nem lehet venni egy gyerekvitamint, amiben ne lenne aszpartám vagy más olyan cucc, amit vastaggal kell kiemelni. Persze biztos lehet, de azt úgy kell vadászni, ahhoz meg megint csak idő kell, ami a taposómalomban egyre kevesebb van.

Vásárolj, attól leszel menő!

Én már ott tartok, hogy fanyalogva megyek be a boltba. Tudom a boltosról, hogy addig nem rakja ki a friss zöldséget-gyümölcsöt, amíg a kint lévő annyira rohadt nem lesz, hogy már télleg senki nem veszi meg, és az előző napi pékárut is el kell másnap passzolni. És valahol őt is meg lehet érteni, neki is fenn kell tartani a boltot, kifizetni a rezsit, az alkalmazottakat. Ő is megkapja a napi cseszegetést, ha kidobja akkor azért, ha nem dobja ki, akkor meg azért.

Aztán ott van az is, hogy tulajdonképpen mit is nevezünk egészségesnek? A Norbiféle ápdét árut? A light margarint? A szénhidrátcsökkentett lisztet? Valamelyik diétát kéne követni? Jelenlegi ismereteim, olvasmányaim és tapasztalataim alapján a legjobb választás még mindig a paleo. De valóban paleo a paleo? Hol lehet olyan húst venni, ami nincs felfújva, és nem tápon nevelkedett? Egy tojást, aminek van színe? Zöldséget, gyümölcsöt, aminek van beltartalma és nincs agyonvegyszerezve, nem csak jól néz ki? De még ha találok is, meg tudom fizetni? És ha sokat dolgozom, és esetleg meg tudom fizetni, akkor van időm mindig főzni és ilyesmit adni a családomnak és magamnak is? Van olyan ismerősöm, akinek nincsenek anyagi problémái. Megvesz amit akar, de negyvenhez közeledve már itt fáj meg ott. Ropognak a csontok, fájnak az ízületek, és az a rengeteg stressz...

Vegyétek, vigyétek!

A kínálat és a kereslet bár erősen összefüggnek, sosincsenek összhangban. Mindenkinek más az érdeke. A szolgáltató (boltos, fodrász, közüzem, stb) pénzt akar keresni, mi pedig a lehető legkevesebbet akarjuk ezért kifizetni. Nem akarunk vacak kajákat enni menzákon, de sajnálunk normális árat fizetni minőségi ételért (és még ha drága, akkor se biztos, hogy jó minőségű). Takarékoskodhatunk az árammal, jöhet az állam a rezsicsökkentéssel, de a szolgáltatásokra általában kifizetjük amit kérnek, mert nincs hova reklamálni, vagy úgysem foglalkoznának velünk. A legtöbb ember az étkezésében hoz kompromisszumot. Beül a hatszáz forintos kétfogásos menzaebédre, megveszi a frissfölt meg a permeátumot, a turbó tízforintos vizeszsemlét, ami másnapra minősíthetetlen. Valahol szerintem mindenki érzi és tudja, hogy szar az, amit kap. Szívatják a munkahelyén, ontják rá a vackokat a boltokban. Sokak számára érthető módon megoldás a szórakozás, a fejet homokba dugás, üggyelnemfoglalkozás. Villognak a drága telefonnal és tablettel, mindig jobban és jobban tolják az online életüket, bámulják a katasztrófális sorozatokat a tévében, vagy áztatják magukat valamelyik frissen földből kinőtt wellness komplexumban.

Arról meg már nem is beszélek, hogy a politikusok hazudoznak, az újságírás kultúrája határozott megszűnés felé tendál. Már nem figyel senki a helyesírási hibákra vagy stílustalanságra, illedelmes szóhasználatra vagy egyáltalán a logikai összefüggésre. Nagyot akarnak mondani, mocskolódnak és szenzációkat hajszolnak. Mindenki kritizál mindent és mindenkit. Mindenki meg akarja mondani a tutit. Megmondom őszintén, hogy engem már nem érdekel a politika. Nincs meg a tudásom, hogy el tudjam dönteni, ki hazudik és ki nem. Szerintem még az sem tudja hogy ki hazudik és ki nem, akinek megvan hozzá az esze. Maximum azt tudja, hogy ő maga hazudik-e vagy sem... Nem olvasok politikai vagy gazdasági cikkeket. Helyi szinten tájékozódom nagyjából a helyzetről, de leginkább elfordulok ettől is. És akkor arról már nem is beszélek, hogy mennyi minden más is van, amivel muszáj foglalkoznom. Hogy melyik a jó iskola és ki a jó tanítónéni, hogy legyen-e az oviban veteményes, vagy hogy megveszem-e a mosószert a boltban, vagy inkább azt is elkészítem magam. Szóval ha engem kérdeztek, katasztrófa minden vonalon. Kenyeret és cirkuszt a népnek, ezt már jó régen kitalálták. De a kenyér is szar és a cirkusz sem szórakoztató.

Milyen opcióim vannak?
1. Dolgozom a kevés pénzemért, délután hazahozom a gyerekeket, megpróbálok házi zöldséget-gyümölcsöt, húst, akármi normálisat vadászni, majd hazajövök, bedobok egy mosást, kivasalok egy adagot, vacsorát készítek, és már csak a fürdetés-fektetés marad. Vagy eltöltünk egy kellemes délutánt a srácokkal, veszünk valami virslit vagy gyorspácolt szalámit meg pár felfújt kiflit a boltban és megvacsorázunk. A házimunka meg meglesz valamikor. Szóval lavírozok.

2. Nem dolgozom. Kertet művelek, hogy legyen friss és egészséges zöldségünk és gyümölcsünk, csirkéket-kacsákat tartok, hogy legyen egészséges húsunk és tojásunk. A gyerekeknek kenyeret és süteményt sütök, hétvégén finomakat főzök. Napközben elvégzem a házimunkákat, bevásárlást, főzést, míg a gyerekek oviban-suliban vannak, nyáron befőzök, fagyasztok, ami dolog akad. Délután hazajönnek a gyerekek és a férj, és együtt vagyunk. Társasozunk és bringázunk, csónakázunk vagy pecázunk. Vagy beszélgetünk, csak úgy. Ne adj Isten, magamra is jut idő, talán elolvasok egy könyvet vagy olvasgatok a neten, esetleg csak felteszem a lábam egy fél órára, míg megiszom a kávét.

Talán kissé sarkítva van a dolog, de lényegében ez a két helyzet adódik. Én úgy látom, hogy munka mellett egyszerűen nincs lehetőség arra, hogy tudatosan, értelmesen éljen az ember. Egyszerűen túl sok mindenre kell odafigyelni. Minden olyan dolog, ami arra hivatott, hogy megkönnyítse az ember életét, mára már csak bonyolítja. Ha van valami szuper praktikátok, akkor kérlek osszátok meg velem, mert eléggé tanácstalan vagyok. Számomra egyértelműen a kettes az opció, viszont egy fizetésből nem élünk meg. Tehát én gyereket akarok. Imádnám, ha lenne egy lányom, vagy még egy fiam. Babáznék megint, tologatnám a babakocsit a Duna-parton, nagycsaládos szeretnék lenni, nyugodt szívvel enni és nyugodtan eltölteni az időt a családdal. Szóval ha lassacskán is, de a blog megy tovább, továbbra is kampányolunk a biokaják és a háztáji mellett, és időnként ha lesz időnk, recepteket is posztolunk Chef-fel. Megértem, hogy nem mindenkinek való ez az életforma. Aki a munkájában teljesedik ki, annak is jó, de valamiféle lelki békét muszáj nyerni mert - legyen akármekkora közhely is - az egészség és a boldogság a két legnagyobb kincs. Az egyik megfizethetetlen, a másik meg nem kerül semmibe.