Minek kell negyven fokban forró lekvárt kavargatni? - gondolatok a kert végéből.

forrás: Pinterest

Imádom ezt a képet. Mióta megláttam, arról álmodoztam, hogy egyszer ez leszek én. Pont ilyen szalmakalapban, kerítéssel, növényekkel. Utópisztikus elképzelésem lassanként formát ölt. Szalmakalap, pipa. Kerítés, pipa. Vetemény, pipa. Ásó is pipa. Mondjuk nálam nincsenek ekkora utak hagyva, de lényeg a lényeg. Termelünk itthon zöldségeket, gyümölcsöket. Van kevés uborkánk, babunk, borsónk, répánk, karalábénk, petrezselymünk, paradicsomunk, és még néhány zöldségféle. Vannak gyümölcsfáink, szám szerint 11 darab, ha nem számolom azt az öt cigánymeggyet, amit néhány éve ültettünk az utcafrontra. De miért is ne számolnám, hiszen gyümölcs (lesz) az is. Akkor 16, eddig. Négynek a helye ki van már ásva, csak a beültetésre vár, meg hogy elmenjünk Pórszombatra, őshonos gyümölcsfákat vásárolni. Itthon vagyok gyesen, még szeptemberig, utána Kisebbik Fiam is elkerül az oviba. Ideális kép, nemigaz? Otthonülő anyuka, kisgyerekkel, van ideje ilyesmivel foglalkozni. Milyen jó neki, nem kell reggel korán bevágni a gyerekeket az oviba, aztán délután hazavágtázni, hogy ne nézzenek rá csúnyán az óvónénik. Napközben nem robotol, nem kell elviselni a főnökét, a közlekedést, ami épp adódik. Nem mindezek után áll neki a háztartásnak, bedobni egy mosást, vacsorát készíteni, fürdetni, fektetni, netán vasalni. Aki otthon van, az nagyon ráér. Tud délelőtt foglalkozni a háztartással, ebédet főz, csinosítgatja a házát, kertjét, elbíbelődik ezzel-azzal, önmegvalósít.

Namost vagy én csinálok valamit nagyon rosszul, vagy ez egy rózsaszín púderes álomkép a 'ráérős gyesen lévő' anyukákról. Nálam ez nagyjából így néz ki: reggel kelés, gyerekeket felöltöztetés, induljunkmármertmegintelkésünk, oviba elszállítás. Kicsivel boltba menés, bevásárlás, hazamenés, anyavegyélfelelfáradtam. Kávébedöntés. Mosogatás, ebédkitalálás. Legódarabkák és fél pár cipők arréb taszigálása lábbal. Mosásberakás. Ebédelőkészítés, szomjoltókészítés, reggelikészítés. Elmosogatás. Főzés. Pisiltetés, vécélehúzás. Baritisztítás, anyaholarongyim. Tévébekapcsolás, mesecsatornakeresés. Postaátvevés. Ebédeltetés. Hűdemaszatosvagymosdmegazarcod, pisiltetés, vécélehúzatás, újabb rongyikeresés. Meseolvasás, altatás. Álommanókergetés, kávébedöntés. Levélcsekkolás, munkatűzoltás, mármuszájfelmosnomragadapapucstalpa. Gyerekébresztés, ebédmaradékfelszámolás, mosogatás. Ovibamenés, gyerekhazahozás. Teregetés. Férjvárás, homokozás, biciklipumpálás, teddelaztarollertahelyéremindignekemkell. Cipőbekötés, biciklitologatás, menjünkleadunapartrakavicsotdobálni. Vacsorakészítés, eddmármegazuborkátis. Fürdővízkészítés, anyajátszolvelünk, mármegintúszikafürdőszoba, csakegypercnyugalmatszeretnék, maapaaltat. Vacsoramaradékeltávolítás, mosogatás, ruhákelőkészítésemásnapra. Gép elé ülés, dolgozás. Éjfélkor riasztócsippanás, mármegintnemfogomkialudnimagam.

Ez erősen jellemzi a mindennapjaimat. Folyamatosan úgy érzem, hogy rohanok az életem után, és soha nem fogom utolérni. Mindig elmarad valami. Ha rend és tisztaság van, halomban áll a szennyes. Ha mindent kimostam, a vasalás áll halomban. Ha főzni kell, takarításra sincs időm. Ha nem kell, akkor meg a városban kell valamit intézni, vagy annyira sok már a munkám, hogy semmi mással nem tudok foglalkozni.

Ebbe a nagyon ráérős és nyugodt életembe próbálom belerángatni a biokertészkedést, a zöldség- és gyümölcsnevelést, a komposztálást, a mindezekről való folytonos utánaolvasást. Télen rengeteget olvasok, tervezgetek, mit fogok ültetni, hova, mi a jó növénytársítás, mivel lehet a bioszemléletűeknek permetezni, mert azért a mi kertünkben pont úgy megjelenik a levéltetű, mint akárki máséban. Egész télen alig várom a tavaszt, hogy végre lehessen talajt egyengetni, sorokat kijelölni, magot vetni. Míg a kis zöldségkezdemények előbújnak, élvezem a virágzó gyümölcsfák képét és illatát. Azt hiszem, ez a tavaszi pillanat, amikor még nincs gyomlálnivaló, szüretelnivaló, megvédenivaló, eltennivaló, de már lehet szöszmötölni a kertben, és várni a friss gyümölcsöket-zöldségeket - na ez a legjobb. Utána már nagyon megsokasodnak a munkák. Be kell tudni iktatni a kapálást, a fűnyírást, a csalánszedést, a locsolást, a permetezést, a gyümölcsszüretet, az eltevést. Most épp itt tartunk. Ilyenkor a lakás kaotikus állapotokat mutat. De muszáj leszedni a cseresznyét, mert lerohad, főleg ha érésidőben kap egy-két jó kiadós esőt is. A barackfáról termést kellene ritkítani, mert már földig hajolnak az ágai, és úgysem tudja kinevelni azt a rengeteg barackot. A borsót ha nem tépi fel az ember időben, akkor megvénül. A meggyet ha leszedtem rekeszbe, el kell tenni, vagy ott rohad meg. Világos a képlet.

Passzió? Azért csinálom, mert ehhez van kedvem, vagy ezt szeretem? Ilyen is van benne, biztosan. De leginkább a csalódottságom és elkeseredettségem, hogy szenny az, amit megeszünk és megiszunk. Az vagy, amit megeszel - mindig visszatérek ehhez a mondáshoz. Az, hogy a paradicsomot a saját kertemből szakítsam le, rengeteg munkával és idővel jár. A magot megrendelni, elvetni, palántákat nevelgetni. Tudtátok, hogy ahogy kicsíráznak a paradicsommagok és megjelennek az első levélkék, simításukra már erősen paradicsomillatú lesz a kéz? Megfizethetetlen. Aztán locsolgatni, átültetni, kiültetni, kapálni, locsolni megint. Védeni, karózni, kötözni. Jó esetben nem veri el a jég vagy nem támadja meg valami betegség és nyárra van friss, házi, kerti, még jobb esetben bioparadicsomod. Letéped, beleharapsz, és abban benne van az élet minden íze. A melegsége, a zamata, az egészsége, az illata... egyszerűen utánozhatatlan, és megfizethetetlen.

Ez utóbbi kitételemmel biztos lesznek vitázók. Már miért ne lehetne megvenni a paradicsomot a zöldségesnél, vagy a szupermarketben, vagy a piacon? Meg a borsót, meg a répát, meg a többit? Meg lehet venni, persze. Meg is lehet enni. De honnan van az a paradicsom? Egyáltalán fontos ez, hogy honnan van? A bolti paradicsom is paradicsom. Az is piros, annak is paradicsomíze van - máramennyire persze. Aztán megnézed, hogy Spanyolországból, vagy Olaszországból származik. Utazik egy csomót, zölden. Áll egy hűtőházban amíg szükség nem lesz rá. Tudtátok, hogy van egy szer, amit ha rápermeteztek a zöld paradicsomra, másnapra piros lesz? Ezt vesszük meg a boltban. Meg a felfújt kenyeret, az adalékokkal felturbózott és tartósított sok más élelmiszert. Minek kell például a konyhasóba adalék? Mert összecsomósodik. Minek kifehéríteni és finomítani? Mert úgy könnyebb szórni, és nem látszik koszosnak. De minek a tejszínbe szentjánoskenyérliszt? Egyáltalán mi az a szentjánoskenyérliszt? Meg a karragén, meg a guar gumi és társaik? Tényleg minden hülye címkét végig kell olvasni, átválogatni, származási helyet nézni, összetevőket vizslatni? És miért van a Mars csokiban GMO összetevő? Már egy rohadt csokit se lehet úgy megenni, hogy az ember nem azt olvasgatja, hogy mi van benne?

forrás: www.bubblews.com

Sokszor azt gondolom, hogy üldözési mániám van. Az egész világ egy nagy összeesküvés, mindenki azt akarja, hogy beteg legyek aztán dögöljek meg. Már bocsánat. Közben költsem el a pénzemet olyan dolgokra, amit rövid használat után úgyis eldobok. Vegyek névre szóló kólát. Kenjek a bőrömre válogatott vegyszereket, mert attól szép leszek. Bámuljam a celebeket a tévében, a katasztrófákat a híradóban, és a tengernyi reklámot a kettő között, ami arra buzdít, hogy vegyek még több permetezett paradicsomot, cseréljem már le az ucsi, elavult mobilomat, mivel takarítsam a háztartásomat, amit aztán jól engedjek bele a Dunába. Aztán dolgom végeztével szörnyülködjek azon, hogy miért van egyik évben súlyos aszály, a másikban meg csúcsokat döntögető árvíz meg mindent taroló jégeső.

Nincs ez rendben így, nekem ez nem tetszik. Én nem nézek tévét. Nem iszom kólát akkor se, ha azt írják rá, hogy kedvesritaeztakólátcsaknekedgyártottuk. Nem veszem meg a permetezett paradicsomot, akkor se. Inkább a vesződség. Inkább a kupi a lakásban, a rohanás a dolgaim után, az éjféli riasztócsippanások. Befőzés a negyven fokban, míg mindenki más valami vízparton locsolgatja magát egy hideg sör mellett. Ez van, de ennek legalább van értelme.

Vannak persze alternatívák. Le lehet mondani egy csomó mindenről, nem is gondolná az ember, hogy lehet élni túró rudi vagy danonino nélkül. Vagy csipsz és kóla nélkül. Lehet idénygyümölcsöket és zöldségeket fogyasztani, lehet biotermesztőket felkutatni, bevásárlóközösséghez csatlakozni, közösségi mezőgazdálkodni. Egy városinak például abszolút alternatíva. De lehet vidékre is költözni, saját kertet nevelni, közben háztartással elúszni.

Néha úgy érzem, hogy ciki tudatosnak lenni. Lassan már a csapból is ez folyik, hogy legyél zöld, használjad fel a szemetedet is kreatívan. Vagy a más szemetét. Készíts házilag amit lehet. Fedezd fel a régi okosságokat, amik tényleg nem avultak el. A szódabikarbóna az szódabikarbóna. Remélhetőleg. Egyszer néztem egy kisfilmet a fenntarthatóságról, meg az alternatív üzemanyagokról. Ott valaki azt írta kommentbe, hogy ha valaki feltalálná, hogy a finggal lehet motorokat meghajtani, akkor mindenki babot kezdene termeszteni, kikísérleteznék a leggázosítóbb fajtákat és a kormány különadót vetne ki rá. Ez azt hiszem elég jól megfogja a lényegét az egésznek. A probléma ugyanis nem más, tisztelt barátaim, mint a harácsolás. Még több kell abból, ami van. Még szebb, még jobb, még újabb. De leginkább még több pénz kell. Ugyan minek ennéd a házilag elkészített homoktövis lekvárodat, ha vehetsz a gyógyszertárban lassan felszívódó, kapszulás c-vitamint? Valaki nézte már, hogy mi van a gyógyszertárban kapható mesterséges vitaminkészítményekben? Egy példa:

A készítmény hatóanyaga: 500 mg aszkorbinsav kapszulánként.Egyéb összetevők: sztearinsav, borkősav, talkum, kukoricakeményítő, szacharóz, sellak.Kapszulahéj: nátrium-dodecil-szulfát, riboflavin (E 101), tisztított víz, zselatin

A gyanútlan vásárló pedig még örül is neki, hogy milyen sokat tett az egészségéért, mert szedi a c-vitamint. Akkor már inkább a homoktövis lekvár. Vagy a tv-paprika. Vagy az újburgonya. 

De fogyasztani kell. Mindenből még több kell, még jobb és még szebb. De leginkább a pénzből. A kormányok, a nagyvállalatok, a gyógyszeripar, a bankok, a nagygazdaságok mind csak még több bevételt, még több profitot akarnak kipaszírozni cégükből meg a szerencsétlen melósból. És itt már nem egy tengerparti nyaraló vagy egy ötödik kocsi a cél. Nincs az szép-ük-dédunoka, aki ezeknek a pénzét valaha elköltené. De kell még több gmo-s kukorica hogy azt vegyék a gazdák, mert attól hamarabb jóllakik a katonasorba állított ezer tehén, akik maguk alá csinálnak miközben a tőgyükre fejőgép van cuppantva.

A mai startlap címlapsztorik

Mikor jutottunk ide? És hogyan? Én kérem szépen harminchat éves vagyok. Én emlékszem, hogy gyerekkoromban évekig vártak a nagyszüleim egy autóra. Vagy telefonvonalra. Vagy vízvezetékre. Már tinédzser voltam, amikor apukám kapott egy céges mobilt, aminek akkora volt az aksija, mint három egymásra rakott kisméretű tégla. Emlékszem, a kádból telefonáltam vele, felhívtam egy barátnőmet és mondtam neki, hogy a kádból telefonálok. Mekkora menő már. A múlt héten úszni vittem a Nagyobbik Fiamat és egy nő egy fél monitornyi tablettel videózta meg fotózta a gyerekét, ahogy az úszni tanul. De emlékszem arra is, hogy a hétvégéket mindig a nagyszülők falusi házában töltöttük. És ott volt kacsatömés tölcsérrel, meggyszedés sonkakampóra akasztott bádogvödörbe, télen disznóvágás. A hátsó szobából még befogott fülünkön át is hallottuk, hogy visít a disznó, amíg kirángatják az ólból. Aztán a forró disznókörmöket az ujjainkra húztuk, mert jó meleg volt. A nagyszüleim falun éltek, megtermelték javarészt amire szükségük volt. A szüleim már a városba vágytak. Hogy ne kelljen vesződni a disznóvágással vagy csirkekopasztással. Ott a sarki kisbolt, van párizsi, tej, kenyér. Tudtátok, hogy a párizsiba beledarálják a csőrét, a tollát, a csontját, és mindenféle egyebet, amibe jobb nem is belegondolni? Szóval egy generáció ment a városba, én már megint falura. Próbálom megtermelni, amit lehet, amit meg nem, azt megbízható forrásból beszerezni. Van biolisztem, meg biotésztám, magam készítem a mosószeremet hamulúgból meg mosószappanból. Szuperül mos. 

Húsz-huszonöt év alatt jutott el az emberiség oda, hogy lassan megcsömörlik saját magától. Megeszi az ocsmány kajákat, szennyezi a környezetét, mosatja az agyát és költi a pénzét, amire mondják hogy költse. Fogyassz! Fogyassz! Fogyassz! 

Hármas számú kovászos kenyerem

Köszönöm szépen, én ebből nem kérek. Paradicsomot érlelek, befőzök. Kapálok. Jövőre már csirkéket is tartok. Ez az egy alternatíva van, én mást nem látok. Úgy érzem, jó ez az út, mégha nehéz is, és lemondásokkal is jár, de szeretem. Azt gondolom, hogy jó lesz ez így. Hogy van borsólevesem saját zöldségből és megtanultam kovászos kenyeret is sütni. (Aztán a kezembe akad egy könyv a Paleo étrendről, és azt állítja, hogy ne egyek borsót. Meg kenyeret se. Na, ez már nekem is sok! :) )

Persze van mobilom, meg számítógépem, és néha én is elmegyek egy fürdőbe a családdal. És lukas gatyában sem szeretek járni. Nem tudnám vállalni az abszolút önellátást, a szolgáltatóktól való függetlenedést. Nem hinném, hogy életcél kell legyen az élet fenntartása. Hogy azért kelljen egész nap robotolni, hogy legyen mit enni, meg legyen tüzelő. De nem tudok harácsolni sem. Kifizetem a számláim. Megveszem amit tudok, és amire szükségem van, vagy amit úgy érzek, a gyerekeimnek szüksége van. Az vagyok, amit megeszek, erre pedig odafigyelek. Remélem, a gyerekeim is így tesznek majd. Élvezik a napsütést, a finom kajákat, a friss vizet, a sározást, a pacsálást, a bringázást, az erdei kirándulásokat! Ha ez különcködés, akkor legyek különc. Szívesen vállalom.