Jelentés a konyhakertből

Ez én leszek. Egyszercsak.
fotó: tumblr

Így május vége felé már szépen megtelt élettel kis veteményesünk. Néhány tanulságot már most levontam, gyorsan lejegyzem hogy jövőre már ne kövessem el ezeket a hibákat.

Kicsi a konyhakert.
Lakik az utcánkban egy idősödő hölgy, Magdi néninek hívják. Régóta szeretnék már róla írni, mert amióta nyitott szemmel járkálok itt a környéken, azóta csodálom a kertjét. Abban a kertben egy centi föld sincs, ami ne szolgálna valami célt. A kiskaputól a házig vezető út és annak közvetlen környezete teli van virágokkal. Mindig nyílik valami, hogy legyen friss virág a temetőben. Sok virágot kaptam már tőle. Évelőket is szaporított nekem, de magokat is kaptam, saját gyűjtéséből. A fennmaradó kb ezer négyzetméteren haszonkert van. Három-négy gyümölcsfája van, a többi zöldséges. Na de a mennyiségek. Egyedül él Magdi néni, férje idén 25 éve, hogy meghalt. Teljes ellátásra van berendezkedve. Minden fontosabb növényt megtermel magának: babot, kukoricát, répát, paradicsomot, paprikát, vannak eprei is. És abban a kertben soha egy szál gaz nincs. Mindig csodáltam, hogy hogy csinálja, hiszen már a nyolcadik x-et tapossa. Korán kel, mikor még nem tűz a nap. Egyszer elcsíptem, ahogy mentünk az oviba, hogy kapál. Komótosan, szépen, precízen. Mindig van pár kedves szava, sokat mesél a fiatalkoráról, a családjáról. Életvidám, jólelkű néni, nagyon kedvelem.

Namármost a mi kis konyhakertünk (négyünknek ugye) kb. a negyede az övének. Vagy ötöde, vagy hatoda, nem vagyok jó az arányosításban. Van nálunk is sok minden. Van pici babunk, uborkánk, répánk, petrezselymünk, paradicsomunk, stb., de mindenből épp egy kevés. Befőzésre szinte egyáltalán nem jut, csak friss fogyasztásra termelünk. Tudom, hogy nálam a családom, a munkám sok időt elvesznek, de talán még bővíthetnénk kicsit. Tegnap leszüreteltük az első saját eprünket, egy (szimpla) marékkal lett. Mindenki evett kettőt, és elfogyott! Még érik néhány, de ahogy ezt befaltuk, úgy azokat is be fogjuk. Eperdzsemnek, mártásnak, levesnek szóba se jöhet. A többi vetemény pont így áll. Tavaly a két sor sárgarépát néhány nap alatt lelegelték a gyerekek és kis barátaik. Csak úgy, a földből felhúzva,  csuta eldobva. Imádtam nézni. Idén kicsit több lesz, de még mindig semmi esélye a tartósításnak. Folytathatnám a sort, de minek. Tudom már, hogy bővíteni kell jövőre.

Az élősködők tojnak a növénytársításomra

...ami egyáltalán nem róható fel számlájukra, mivel egyáltalán nem parcellánként kell érteni az egymás mellé ültetést. A szerencsétlen répalegyet pont nem zavarja, hogy másfél méterrel odébb van egy hagymaágyás. Neki ott, a répaágyás maga a mennyország, ameddig a szem ellát, répa. Szóval jövőre a növénytársítás úgy zajlik, hogy EGY SOR RÉPA, EGY SOR HAGYMA. Rögzítettem. Addig megpróbálok kiásni néhány kaprot, ami évről-évre magától nő, és jó sok van belőle mindenfelé. Állítólag az is jó répalégy ellen.

A permetezési idő épp egybeesik a vacsora-fürdetés-fektetés idejével
...tehát a legritkább esetben érek rá este hét után a reggel beáztatott csalánok levét kipermetezni. Főleg nem három-négy naponta. Leginkább veszélyeztetve a babok vannak, már látok rajtuk fekete tetűkolóniákat, sürgős beavatkozásra volna szükség. De támadásba lendültek a zöld levéltetvek is a szilvafán, ezt sem szeretném szó nélkül hagyni. Hogy ezzel kapcsolatban mit fogok tenni, még nem tudom, talán bemegyek a teszkóba és veszek három csomag száz darabos katicabogarat.

Sokkal több munka van a konyhakertben, mint amennyi időt rá tudnék szánni
...és itt visszakanyarodnék az első tanulsághoz, miszerint kicsi a konyhakert. Úgy érzem, ezt a kettősséget is fontolgatnom kell még.

Viszont mindenért kárpótol hogy már van fogyasztható zöldség (saláta, spenót, rukkola), és imádom, hogy csak lesétálok a kert végébe és letépem.